A háromszéki Eresztevény valamikor önálló település volt, ma közigazgatásilag Maksa községhez tartozik. Itt található a neves Benke Kúria, amely a Brassót Kézdivásárhellyel összekötő országút jobb oldalán fekszik. A legenda szerint ennek a kúriának a jégvermében bújtatták Gábor Áron holttestét. Ezután az épület hosszú ideig a maksai termelőszövetkezet székhelye volt, majd mezőgazdasági munkások szálláshelye. Ma 5 csillagos szálláshely.

Rancz Lajossal, az eresztevényi Benke Kúria tulajdonosával beszélgetett munkatársunk, Melkuhn Andrea Gizella.

- Milyen indíttatásból vásárolta meg a Benke Kúriát?

A kúria megvásárlása a barátnőm, Tóth Katalin ötlete volt, aki tulajdonképpen a cég jelenlegi vezetője is. Ő szorgalmazta, hogy vegyük meg ezt a kúriát, és újítsuk fel. Ha már a turizmusba fektetünk, akkor hagyjunk valami maradandót magunk után. A belsőtervezést és kivitelezést is személyesen iranyította. Jómagam a terv megvalósításánál az anyagi alapot biztosítottam.

Amikor elterveztük, hogy felújítjuk a kúriát, akkor már magába a helybe is beleszerettünk, hiszen olyan vidéken található, amely közel van sok történelmi nevezetességhez, pl. Kovásznához, Zágonhoz, Csernátonhoz, Kézdivásárhelyhez, és pár száz méterre található az Óriáspince-tető is. A turizmus szempontjából is éppen ezért lehet igazán vonzó célpont a kúria. Sok attrakció van a környéken, amit érdemes megnézni az idelátogatóknak, innen mind könnyen elérhetőek.

Néztünk más kúriákat is, érdeklődtünk a környéken. De figyelembe kellett vennünk azt is, hogy egy ilyen kúria megvásárlása, felújítása mennyi időbe és pénzbe kerül, így egyelőre nem szándékszunk újabbakat vásárolni. Sok költséggel jár, ha az ember igényesen fel akarja újítani. Ez egy hosszú folyamat, nem annyira a befektetés, mint a visszatérülése a hosszas inkább, és bizonytalan. Így most minden figyelmünket a Benke Kúriára összpontosítjuk, azt csinosítgatjuk és megpróbáljuk minél ismertebbé tenni.

- Milyen terv alapján készült a Benke Kúria felújítása? Mennyire vették figyelembe az épület klasszicista stílusát?

Amikor 2007-ben megvásároltuk a Benke Kúriát, az épület nagyon rossz állapotban volt. Az oldala és a teteteje be volt már omolva. Rövid időn belül összeomlott volna, ha nem újítjuk fel. Körülbelül 5 évet tartott a teljes felújítás. A kúria hajdani állapotáról, kinézetéről elég kevés fényképünk volt, de azért azokat felhasználtuk, és igyekeztünk visszaadni az épület 19. századi hangulatát, reméljük sikerrel. A tervet a sepsiszentgyörgyi Zakariás Attila készítette.

- Nemrég a kúria udvarán Gábor Áron szobrot avattak. Mekkora népszerűségnek örvend az új szobor?

Számos vendégünk érdeklődik a szobor iránt, sokan jönnek megnézni. Már régen megfogalmazódott bennünk az ötlet, hogy állíttassunk egy Gábor Áron szobrot az udvarra, ezzel is tisztelegve a legendás háromszéki ágyúöntő előtt, akinek a holttestét a mondák szerint ebben a kúriában rejtegették. A kúria akkori jégvermében tartogatták két napig, mielőtt eltemették. Éppen ezért a pincében is létrehoztunk egy Gábor Áron nevet viselő konferenciatermet. Úgy gondoljuk, ha minél többen hallanak a „székely ágyúöntőről”, az csak tudatosíthatja bennünk, hogy ki is volt Ő igazán.

- Voltak neves vendégei is a kúriának?

Az évek alatt számos vendég fordult meg nálunk, aminek nagyon örülünk. Pl. a Székely Vágta ideje alatt nagyon sok illusztris vendégünk szokott lenni, és számos turista érdeklődik a kúria iránt. Büszkék vagyunk arra is, hogy az izraeli és a magyarországi nagykövet is nálunk szállt meg, amikor Háromszékre látogattak. Legutóbb pedig Havasi Balázs zongoraművész volt a vendégünk. Örülünk, hogy mindannyian jól érezték magukat nálunk, és pozitív tapasztalatokkal távoztak.

- Melyek a jövőbeni terveik?

Mindenképpen népszerűsíteni szeretnénk a kúriát. Igyekszünk a turistákat minden szempontból kiszolgálni, ezért készítettük el a nemrég megnyílt wellness és spa részlegünket is. Reméljük, hogy tudjuk azon a szinten népszerűsíteni, mint ahogy azt a kúria megérdemli. A vendégeink fogják is értékelni, hogy a környék egyik legkiemelkedőbb pihenő- és szórakozóhelyén lehetnek. Addig is örülünk, hogy ezt a szép épületet sikerült felújitani, konzerválni, és így megmarad az utókor számára.

http://haromszek.szk.ro/hu/interju/RanczLajos
(16. szám, 2014 nyár)