Történelmi pillanatként emlegették a Nemzeti Vágta szakkommentátorai, hogy székely lovas jutott a Nemzeti Vágta döntőjébe. A Lemhény színeiben induló Zsigmond János és Timpex Amata hatalmasat futott a negyedik középfutamban, az utolsó pár méteren pedig sikerült is megnyerniük a futamot. A döntőben nem lesz könnyű dolguk, hiszen három Vágta-győztessel és egy korábbi döntős lovassal futnak majd. Ebben a felállásban bármilyen eredmény sikernek könyvelhető el részükről. Timpex Amata egyébként a negyedik legjobb időt futotta a középfutamban.

Izgalmasan indult a Nemzeti Vágta szombati napja, a székely lovasok minden erejükkel a középdöntőbe jutásért küzdöttek. Szotyor és Sepsiszentgyörgy versenyzője az előfutamában negyedik helyen végzett, Gyergyószentmiklós viszont meg sem jelent a Nemzeti Vágtan, ezzel pedig elvette az esélyt egy olyan lovastól, aki szívesen futott volna a magyar lovaseseményen. Zsigmond Janos viszont lélegzetelállítót produkált az előfutamban is, a versenyt olyan magabiztosan nyerte meg, hogy utána sokan az egyik legesélyesebbnek kiáltották ki. Timpex Amata az előfutamban mind közül a legjobb időt futotta.

Középfutam és Nemzetközi Futam

Nagyon jól taktikázott Zsigmond János a Nemzeti Vágta negyedik középfutamában. A lemhényi versenyző sokáig magabiztosan a harmadik helyet tartotta, de az látszott, hogy nagyon küzd és több is van még a lovában. Az utolsó fél körben kitört társai mellől, és fej-fej mellett ugyan, de ő ért célba elsőként. Ezzel Zsigmond János lesz az első székely lovas a Nemzeti Vágta döntőjében, aki nem mellesleg nagyon rutinos indulókkal fut. Ellenfelei Molnár Gyöngyi, Tahitótfalu képviseletében Ice For Me nyergében, a 2011-es Nemzeti Vágta győztese, a tavalyi verseny második helyezettje; Németh János Baja képviseletében My Boy Mennydörgés hátán, a Nemzeti Vágta tavalyi nyertesei; Vass Jenifer Hernádnémeti színeiben Lord Blackkel, ők a 2012-es Vágta-győztesek. A negyedik ellenfél Arató Barna, többszörös döntős lovas.