A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával immár ötödik éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek huszonnyolcadik változatára kedden május 21-én került sor. A rendezvényen készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

A nagy hagyománynak örvendő esemény most is elsősorban a kézdiszéki fiatalok bevonására összpontosul, de családoknak szóló programok sokasága színesíti az ingyenes rendezvényt. Alkalmanként a kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály képviselteti magát és kellemesen tölti el a két órát. A májusi Mozgó Délutánon több mint nyolcvanan fordultak meg, akik többek között asztaliteniszeztek, szaladtak, mikádóztak, görgőztek a KSE kerékpárszakosztállyal, gombfociztak a Puskás Ferenc Gombfoci Klubbal és a szervezőknek köszönhetően pedig különböző kézműves tevékenységeket és csapatépítő játékokat próbáltak ki. Ezenkívül a jelenlévők betekintést nyerhettek az Egyensúly Gyermekjógába is Hodor Enikő által, aki egy órás interaktív bemutatót tartott. Ugyanakkor a Zöld Nap Egyesület gondozásában és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által támogatott Bringabarát közlekedés füzetecskét is elvihették azok, akik helyesen töltötték ki a villámgyors kerékpáros KRESZ tesztet. Az esemény zárásaként be lehetett állni egy közös kangoora is, Bandi Iringó tartott kangoo jump bemutatót, amelyhez – nagy örömükre – többen is csatlakoztak. Kangoozás közben úgy erősödik a felsőtest és a láb, hogy nem szükséges kitenni nagyobb terhelésnek az ízületeket. A speciális cipőt, ami első ránézésre leginkább egy görkorcsolyához hasonlít csak a kerekek helyén erős, rugós pántok feszülnek eredetileg futóknak fejlesztették ki azért, hogy csökkentsék a test terhelését, és ezzel elkerüljék a lehetséges térd-, boka- és gerincsérüléseket.

A rendezvényt a tervek szerint egy hónap múlva is megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez az esemény minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.

A rendezvény lehetőségét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Európai Szolidaritási Testület biztosította.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Papucs Tímea és Bagyinka Ágota