Székely Vágta - Székely Vágta

Székely Vágta

» Még várják a jelentkezőket a Székely Vágtára

Még várják a jelentkezőket a Székely Vágtára - A szervezők július 10-ig hosszabbították meg a benevezési határidőt a Székely Vágtára. Továbbra is két futamban várnak lovasokat a galoppversenyre, így azok a települések, akik még nem adták be jelentkezésüket, eddig az időpontig megtehetik. 

Tavaly újdonságként ülőhelyet is lehetett váltani a Székely Vágta futamaira, és mivel igény volt rá, ezt a lehetőséget idén is felkínálják a szervezők. A versenypálya szélén kialakított helyről zavartalanul lehet követni a galoppversenyt és annak kísérőprogramjait, innen indulnak és itt zárulnak a futamok. A belépő 20 lej/nap, jegyet a helyszínen, a regisztrációs pontnál lehet majd váltani. 

Újítás, hogy idén először kempingezni is lehet a Székely Vágta helyszínén. A sátorozásra alkalmas helyet kordonokkal kerítik el a szervezők, ennek használata a rendezvény mindhárom napján ingyenes. 

A Székely Vágta részletes programja már elérhető a www.szekelyvagta.ro honlapon.

A szervezők július 10-ig hosszabbították meg a benevezési határidőt a Székely Vágtára. Továbbra is két futamban várnak lovasokat a galoppversenyre, így azok a települések, akik még nem adták be jelentkezésüket, eddig az időpontig megtehetik. Tavaly újdonságként ülőhelyet is lehetett váltani a Székely Vágta futamaira, és mivel igény volt rá, ezt a lehetőséget idén is felkínálják a szervezők. A versenypálya szélén kialakított helyről zavartalanul lehet követni a galoppversenyt és annak kísérőprogramjait, innen indulnak és itt zárulnak a futamok. A belépő 20 lej/nap, jegyet a helyszínen, a regisztrációs pontnál lehet majd váltani. Újítás, hogy idén először kempingezni is lehet a Székely Vágta helyszínén. A sátorozásra alkalmas helyet kordonokkal kerítik el a szervezők, ennek használata a rendezvény mindhárom napján ingyenes. A Székely Vágta részletes programja már elérhető a www.szekelyvagta.ro honlapon.

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!