2021. március 13-án, a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület ESC és a helyi önkéntes csapata megemlékező, kulturális és környezeti körúton vett részt. A szombati túrán készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

Elsőként a Nyerges-tetőn rótták le kegyeletüket, ahol felelevenítették az 1848-as szabadságharc eseményeit, majd a kopjafákkal kialakított tömegsír terén, néma csenddel adóztak a hősi halottak előtt. Ezt követően a csíkmenasági késő gótikus stílusú, római katolikus erődtemplomot látogatták meg, ahol megcsodálhatták Hargita megye legszebb műemléktemplomainak egyikét, megismerve a román kór, a gótika, a barokk és reneszánsz építészet elemeit. A terrakottabordás hálóboltozat szépsége, a templomfreskók, és a változatos építészeti elemek harmonizálása lenyűgözte a kis csapatot. Ugyanakkor felkeresték a település mindkét, I. és II. világháborús emlékművét, ahol felidézték a nagyégés történéseit, emlékeztek az elesettekre, özvegyekre és árvákra. Ezt követően a környezetben tettek egy kisebb barangolást, meglátogatva a lázárfalvi Nyíres-fürdőt, ahol közösen fogyasztották el, az otthonról hozott hamuba sült pogácsát, gőzfürdőztek, borvizet kóstoltak és a fürdőtelep látványában gyönyörködtek, ugyanakkor a gyermeki jókedv sem maradt el, hiszen sor került egy kis hógolyó csatára is. Összességében egy csodálatos napot tölthettek együtt, jókedvvel, szép idővel, sok-sok vidámsággal. A kirándulás színvonalát, az egyesület önkéntese, Kis Emese idegenvezetése emelte.

Szerző: Kis Emese

Fotó: Ráduly Attila és Ayten Kurnaz