Nagy örömmel értesítjük az érdeklődőket, hogy megjelent a Zöld Napok Újságunk 4. száma, amely címlapján a kézdiszentléleki Venczel Tamással az évszak önkéntesével büszkélkedhetünk. Gratulálunk ezúttal is neki és köszönjük az odaadó munkáját. Mindjárt a legelején olvashatunk arról, hogy milyen évet zárt az egyesület, ugyanakkor részletes beszámolót kaphatnak a nagyobb rendezvényekről, programokról, amelyek tavalyi év negyedik negyedévében szerveződtek.

Tudósítunk arról, hogy a Sétálj a szívünkért programhoz partnerként az idén is bekapcsolódott az egyesület, amely 3,5 kilométer sétát jelentett a résztvevőknek, valamint dr. Tarczali Mária főorvos előadásán is részt vehetett a nagyszámú érdeklődő. Novemberben a negyvennegyedik Mozgó Délutánról számolunk be, amely színes tevékenységeire több mint 120-an jelentkeztek. Itt lehetőség nyílt asztaliteniszezni, ugrókötelezni, sakkozni, szaladni, teqballozni, kerékpár ügyességi versenyen, valamint Gyermekjógán részt venni. Nagyszerű lehetőség a török társalgási klubban való részvétel is azoknak, akik szeretnék tanulni a török nyelvet, amelyet a törökországi ESC önkéntesek 2023. február 6-tól heti rendszerességgel tartanak- tudhatjuk meg a lapból. A fortyogófürdői Ballon fesztiválon az egyesület vetélkedőjére kilenc család nevezett be, amely nagy sikert aratott. Az őszi amatőr asztalitenisz bajnokság november végén is megszerveződött, tudhatjuk meg a lapból. Az olaszországi ificsere DigiRIS európai projekt kiváló lehetőséget nyújtott az Egyesületünk tíz tagjának a digitális állampolgárság, a digitális jólét és a kommunikáció témákban való gazdagodásra, valamint nevezetes helyek meglátogatásában. Mindezekről a beszámolókban tudhatunk meg részleteket. Novemberben is megszervezésre került a bejárós tábor, amely, mint a többi, nagyon hasznosnak és kikapcsolónak tűnt a vakáción lévő gyerekeknek. A kultúrák sokszínűségét mutatták be az ESC önkéntesei a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjainak. A török és a grúz kultúrával ismerkedhettek a résztvevők. Csapatunk a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés Adventi vásárába a Ne Pazarolj, élj többet elnevezésű programmal kapcsolódott be. Az év végi Öko Karácsony pedig az odafigyelésről, ötletességről, tudatosságról szólt, amelyek jegyében egymást megajándékozták a Zöld Nap Egyesület tagjai.

A Zöld Nap Egyesület negyedévenként megjelenő kiadványát keresse az egyesület székhelyén/honlapján!

Szerző: Hodor Enikő