Szombaton és vasárnap nagy érdeklődés közepette zajlott a Dobolyi Aladár-emlékverseny második kiírása a kézdivásárhelyi sportcsarnokban, ahol 20 asztalon mintegy 200 asztaliteniszező mérte össze erejét, ezáltal tisztelegve a Nagy Mózes Sportklub néhai vezetője, a kiváló edző, mindenki Ali bácsija előtt.

A házigazda Nagy Mózes Sportklub növendékei több érmet is szereztek, és bár közel álltak hozzá, döntőt nem sikerült nyerniük.

– Nagyon jól sikerült az emlékverseny, a visszajelzések pozitívak. Tavalyhoz képest más rendszerben zajlott a verseny, szombaton egésznap, illetve vasárnap délelőtt mérkőztek a gyerekek. Nőtt a résztvevők száma is, közel 200-an léptek asztalhoz három korosztályban, ami örvendetes. Sajnos a külföldi meghívottjaink utolsó pillanatban visszamondták, így nem sikerült nemzetközivé tenni a viadalt, de majd jövőre. Ennek ellenére nagyon erős volt a mezőny, az ország élvonalához tartozó játékosokkal – nyilatkozta Kerekes Barnabás edző, egyúttal megköszönve mindenkinek a szervezésben nyújtott segítséget, továbbá a főtámogató Secuiana Rt.-nek, illetve a Toró Impexnek és a Julius Meinl-nak.

Díjazottak: U10-es korosztály, lányok: 1. Sferlea Alesia (Zilah), 2. Muraru Ioana (Dornavátra), 3. Jifcu Andreea (Újszentes) és Gheorghiţoai Daniela (Moineşti); fiúk: 1. Pribeagu Sebastain (Piteşti), 2. Márton Ádám (Sepsiszentgyörgy, a Kolozsvári Politehnica színeiben), 3. Canea-Kocsis András (Nagy Mózes SK) és Ceapraz Andrei (Câmpulung). U12-es korosztály, lányok: 1. Moca Alina (Medgyes), 2. Mike Boróka (Nagy Mózes SK), 3. Téglás Andrea és Moldován Szidónia (mindketten Marosludasról); fiúk: 1. Chiriţă Iulian, 2. Bobi Mario (mindketten Câmpulung), 3. Chelmuş Ionuţ (Nagy Mózes SK) és Cindea Cristian (Székelyudvarhely). U14-es korosztály, lányok: 1. Radu Diana (Slatina), 2. Oláh Kriszta (Nagy Mózes SK), 3. Papp Rebeka (Nagy Mózes SK) és Bucur Delia (Marosludas); fiúk: 1. Badea Bogdan (Újszentes), 2. Poteraş Bogdan (Bodzavásár), 3. Karácsonyi Dániel és Jenei Barnabás (mindketten Székelyudvarhelyről).

Forrás: Székely Hírmondó