A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület három önkéntese, Sebestyén Henrietta, Kis Emese és Szabó Erzsébet-Zsuzsánna, 2021. augusztus 16 - 22. között önkéntesmentor-képzésen vettek részt Észak-Makedóniában, ahol a hat meghívott ország (Görögország, Lengyelország, Olaszország, Portugália, Románia és Észak-Makedónia) huszonhat tagja közül ők képviselték Romániát. A Mindent a mentorálásról („All aboard the mentorship”) témájú Erasmus+ programot az Európai Bizottság és a Makedón Európai Oktatási-és Mobilitási Program Nemzeti Ügynöksége szervezte meg Prilep városában. Az eseményen készült fotók az egyesület Facebook oldalán tekinthetőek meg.

A képzésnek, a szervezők által kitűzött egyik fő célja volt, hogy központi támogatással és fejlesztéssel, szakmai tapasztalatszerzésben részesüljenek a meghívottak, annak érdekében, hogy a későbbiekben hatékonyan tudják végezni a mentori és támogatói munkát az adott szervezet körében. A projekt keretében – a mentorálás témán belül – zajló hat napos képzés, különböző készségek és attitűdök fejlesztésére, tanulásra, módszertani eszköztárak gazdagítására adott lehetőséget, a jelenlevő ifjú önkéntesek és azok mentorai számára. A tanfolyam napi programja kizárólag tanulási célokon alapult, amelyet tapasztalt trénerek irányítottak, ahol olyan módszereket sajátítottak el a résztvevők, amelyek nagyban hozzájárulnak a személyes kezdeményezőkészség, valamint kreativitás, nyelv-és önismeret elősegítéséhez, ami a későbbiekben olyan közvetlen hatással lehet a jövőbeli ifjúságpolitikai tevékenységekre, mint például a minőségi projektek szervezése, illetve a fiatalok számára megkönnyítheti az interkulturális és nem formális tanulási tapasztalatok biztosítását is. Ugyanakkor kiemelt figyelmet érdemel, a szervezők körültekintése, hiszen lehetőséget teremtettek a program keretén belül az interkulturális estre, ahol a hat ország résztvevői bemutatták egymás országát, szokásait, folklórját, amit sajátos és különleges gasztronómiai falatokkal, italokkal nyomatékosítottak.

Mindhárom résztvevő, rengeteg tapasztalattal felvértezve érkezett haza, elsajátítva a projekt általános célkitűzéseit is, amelyek a mentor szerepének tisztázására, problémafelismerő és-megoldó képességek, a tanulási folyamat tudatának fejlesztésére (amelyben önkéntesek és a mentorok vesznek részt), a mentorok különböző eszközeinek és támogatási módszereinek korszerűsítésére, azok feladatainak és fontosságának megértésére, az önkéntesek motivációjának javítására terjedtek ki. Emellett a tevékenységek során teret kaptak a tapasztalatok és a hatékony szimulációs gyakorlatok megosztására, bemutatókra, kutatások és hipotézisek megfogalmazására, melyeket a résztvevők, záró akkordként, a napi programok végén, hat különböző ESC projektötletbe foglaltak össze egy online térben létrehozott Mentor útmutatóban (Guidebook for mentors).

A helyismeret iránt érdeklődők, pedig, szabadidő hiányában, a kora-reggeli és a késő-esti órákat használták ki, így felkeresték Makedónia egyik legszebb és legjelentősebb kulturális vallási központját, a Prilep feletti csodálatos gránitsziklában megépített, Szent Mihály Arkangyal műemlék kolostort, meglátogatták az esti fényben tündöklő várost, valamint túráztak a Markovi Kuli hegyre - Markó király középkori erődjének maradványaihoz.

Összességében a meghívottak, rengeteg élményben, feltöltődésben, ugyanakkor sok szakmai tapasztalatszerzést eredményező, tartalmas tevékenységekben részesültek.

A jelenlevők, ezúttal köszönik a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületnek, a Makedón Európai Oktatási-és Mobilitási Program Nemzeti Ügynökségének a magas szintű szervezést, a szívélyes vendéglátást, az oktatóknak a megosztott szakmai tudást, tapasztalatot, türelmet, valamint a programban való részvétel lehetőségét. A projekt az Európai Bizottság résztámogatásával, az Erasmus+ program keretén belül valósult meg.

Szerző: Kis Emese