A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával immár ötödik éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek huszonhetedik változatára kedden március 19-én került sor. A rendezvényen készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

A nagy hagyománynak örvendő esemény most is elsősorban a kézdiszéki fiatalok bevonására összpontosul, de családoknak szóló programok sokasága színesíti az ingyenes rendezvényt. Alkalmanként a kisgyerekektől a felnőttekig minden korosztály képviselteti magát és kellemesen tölti el a két órát. A márciusi Mozgó Délutánon több mint kilencvenen fordultak meg, akik többek között asztaliteniszeztek, szaladtak, mikádóztak, sakkoztak a Pro Pectus Egyesülettel és a szervezőknek köszönhetően pedig különböző kifestőket és csapatépítő játékokat próbáltak ki. Ugyanakkor jelenlévők betekintést nyerhettek az Egyensúly Gyermekjógába is Hodor Enikő által, aki egy órás interaktív bemutatót tartott és a szervezők nagy örömére többen is csatlakoztak.

Az esemény legnépszerűbb pontjának a "country tánc" bizonyult, melyet Tuzson Erika táncoktató a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző lelkes diákjaival és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével karöltve mutatott be. A rendezvényt a tervek szerint egy hónap múlva is megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez az esemény minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.

A rendezvény lehetőségét az Erasmus+ program biztosította.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Harai Adrienn és Carmen Gallardo