A Zöld Nap Egyesület partnerségben az Önkormányzat Sportirodájával május 21-én, kedd délután 18-20. óra között a 2019-es év harmadik Mozgó Délutánját szervezi meg a céhes városi Sportcsarnok előterében. A rendezvény célja felhívni a figyelmet az egészséges életmódra és az egészségmegőrzésre egyaránt, amelyet a mozgás népszerűsítésén túl számos kísérő programmal igyekeznek elősegíteni.

Az érdeklődőknek lehetőségük lesz asztaliteniszezni, szaladni, gombfocizni a Puskás Ferenc Gombfoci Klubbal, görgőzni a KSE - kerékpárszakosztályával, kangoozni és betekintést nyerhetnek Hodor Enikő által az egyensúly gyermekjóga világába is. A Zöld Nap Egyesületnek köszönhetően gyerekfoglalkozás lesz és megismerhetnek a jelenlévők különböző fajátékokat is. A kedd délutáni esemény hangulatát 19:30 perctől Bandi Iringó Kangoo oktató ritmikus mozgása fogja színesíteni. Kangoozás közben úgy erősödik a felsőtest és a láb, hogy nem szükséges kitenni nagyobb terhelésnek az ízületeket. A speciális cipőt, ami első ránézésre leginkább egy görkorcsolyához hasonlít csak a kerekek helyén erős, rugós pántok feszülnek eredetileg futóknak fejlesztették ki azért, hogy csökkentsék a test terhelését, és ezzel elkerüljék a lehetséges térd-, boka- és gerincsérüléseket.Legyél Te is részese a rendezvénynek. A belépés díjtalan.

Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Európai Szolidaritási Testület

Médiatámogatók: Profi Rádió, Kezdi.info, Szék-helyek.ro, Székely Hírmondó, Siculus Rádió, Polyp Tv, Háromszék

Szerző: Ráduly Attila

Plakátterv: Celine Berthier