A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával immár nyolcadik éve, hogy rendszeresen rendezi meg a Mozgó Délután elnevezésű eseményt, melynek negyvenedik változatára kedden 2022. március 1-én került sor. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán.

A nagy hagyománynak örvendő esemény célja ezúttal is az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmódra és az egészségmegőrzésre, ezt a mozgás népszerűsítésén túl kísérő programokkal is igyekeztek elősegíteni. A márciusi Mozgó Délutánon több mint hetvenen fordultak meg, akik többek között asztaliteniszeztek, ugróköteleztek, sakkoztak, szaladtak, mikádóztak, virtuálisan görgőztek a Kendu Egyesülettel, a Puskás Ferenc Gombfoci Klubbal gombfociztak és a szervezőknek köszönhetően pedig különböző fajátékokat próbáltak ki. De be lehetett állni egy közös Taebora Tankó Sándor és Voiculescu Kriszta csapatával akik egy órás interaktív bemutatót tartottak, amelyhez – a szervezők nagy örömére – sokan csatlakoztak. A Tae-bo az 1970-es években Amerikából indult hódító világútjára és azóta is töretlen hírnévnek örvend világszerte. Ezenkívül a jelenlévők betekintést nyerhettek az Egyensúly Gyermekjógába is Hodor Enikő által, aki szintén egy egy órás interaktív bemutatót tartott.

A rendezvényt a tervek szerint április közepén is megszervezik, így aki lemaradt jöhet következőkor. Az orvosok előszeretettel ajánlják mindenkinek a nevetést, mert jót tesz az egészségnek. Ez az esemény minden bizonnyal sok mosolyt csal az arcokra. A mosoly és a jó hangulat mindenképp biztosított.

A rendezvény lehetőségét az Európai Szolidaritási Testület biztosította.

Fotó: Ferencz Kriszta és Nane Sahakyan