Sport utcai fiókkönyvtára székhelyén várja az olvasást és a verset kedvelőket a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár 2020. február 18-án, kedden, 12 és 18 óra között. Intézményünk a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár szervezésében 12. alkalommal sorra kerülő nemzetközi felolvasómaratonhoz csatlakozik ezzel, amely idén József Attila műveire alapoz.Várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen osztanák meg másokkal a József Attila-versek hangos olvasásának élményét.

A 12 órakor kezdődő rendezvényt felolvasással nyitják meg Antal Árpád András polgármester, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester és Czimbalmos Kozma Csaba városgondnok, majd a Nicolae Colan Általános Iskola harmadik, negyedik és hetedik osztályos diákjai olvasnak fel, és mutatnak be zenés feldolgozásokat a költő életművéből. A délután során meghívottaink, Kolcsár József, Tulit Éva és Várkonyi Eszter színművészek, illetve az előzetesen bejelentkezett érdeklődők legtöbb 5 perces felolvasását kísérhetik figyelemmel a jelenlévők. A rendezvény alatt a résztvevők zenés feldolgozásokat, előadott verseket is hallgathatnak a könyvtár hangzóanyag-gyűjteményéből.

Jelentkezni 2019. február 18-án 11 óráig lehet telefonon a 0267-351-609-es (titkárság) és a 0267-311927-es (fiókkönyvtár) számon, vagy e-mailen, a biblio@kmkt.ro címen, illetve személyesen a fiókkönyvtár székhelyén (Sport utca 15 szám, 21-es tömbház, C lépcsőház, 1-es ajtó). Jelentkezéskor, kérjük, jelezzék nevüket, és ha eldöntötték, azt is, hogy mit kívánnak felolvasni.

Ha szükséges, könyvtárunk segít az olvasnivaló kiválasztásában: a fiókkönyvtárban és a kölcsönző részlegen külön polcon elhelyezve találnak József Attila-köteteket a jelentkezők.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!