2018. szeptember 22-én az Európai Mobilitás Hét alkalmával a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda partnereivel karöltve első alkalommal szervezett Sepsi Mobilitás Napot. Az ötletgazdák a rendezvény által a biztonságos kerékpározást és más alternatív forgalmi eszközök szabályos használatának népszerűsítését célozták meg, ennek érdekében nyolc feladatsort, pontot állítottak fel, melyek teljesítése a beregisztrált részvevőket felhatalmazta egy vagy akár több tombola érvényesítésére is. A rendezvényről készült fotók megtekinthetőek a szervezet Facebook oldalán!

A feladatok a következőek voltak:Puzzle, Közlekedj megfelelően, Közlekedési táblák, Közlekedési teszt, M check, Közlekedés a fogalomban, Közlekedés az akadálypályán, Elsősegély. Minden feladat teljesítése után a résztvevő egy matricát kapott, mellyel igazolta a feladat teljesítését.

A Zöld Nap Egyesület fontosnak tartja, hogy lehetőségeitől függően részt vegyen minden olyan háromszéki civilszervezet kezdeményezésén, mely megfelel a saját célkitűzéseinek, így a Sepsi Mobilitás Napon is nyolc aktivistájával vett részt. A Fortuna rákacsintott a zöldekre, hisz a fődíjat a Neuzer kerékpár Derzsi Katalin a szervezet projektmenedzsere és számos más kisebb nyereményt pedig az önkéntesek vihettek haza. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületet köszöni a Zarah Moden készruhagyárnak az utazásban és a regisztrációban nyújtott anyagi támogatást.

Fotó: Carmen Gallardo