December 14-én az ikafalvi közösségnek lehetősége adódott Spanyolország két régiója után megismerni Örményországot is. A szerdai eseményen Zhenya interaktív előadással, valamint az ország egyedülálló kultúrájának bemutatásával igyekezett közelebb hozni szülőföldjét a jelenlévőkhöz. A délutáni rendezvényről készült fotók megtekinthetők a szervezet Facebook oldalán!

A nemzeti est előadója Zhenya Ohanyan örmény fiatal volt aki a Zöld Nap Egyesületnél tölti EVS önkéntes szolgálatát. A közel harminc résztvevő vetített képek és filmek segítségével betekintést nyerhetett a három milliós ország kultúrájába, hagyományaiba, történelemébe és megismerhette a keleti nép mindennapjait is. A bemutatót követően a felmerült számtalan kérdés megválaszolására is sor került. A több mint egy órás interkulturális estet Derzsi Katalin a szervezet tagja tolmácsolta, mely a hagyományos örmény nemzeti étel valamint egy pohár meleg tea elfogyasztásával fejeződött be.
A rendezvény lehetőségét az Erasmus+ program biztosította, a barátságos fogadtatást pedig Bardócz Csaba lelkipásztor.

Fotó: Ráduly Attila