Pedagógusoknak oktató tábor - Réty (2012 június 25-30)
A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében 2012 június 25-30 között (az iskolai vakáció első hetében) idén is sor kerül a rétyi oktató táborra, pedagógusok számára.
A tábor és kurzusok célja a pedagógusok és oktatók képzése, hogy a következő generációt helyesen tanítsák a Kárpát-medencei magyarság népi kultúrájának táncos elemeire.
A táncok ősi gyökerekből táplálkoznak, és változatosak, ezekből kívánunk ízelítőt nyújtani az oktatóknak, és általuk a diákoknak, mert a néptánccal és népzenével a harmóniát, a szépséget tanítjuk meg fiataljainknak, ezáltal hagyományaink őrzését, továbbadását is biztosítva.
A helyek száma korlátozott, ezen a héten lehet még jelentkezni Virág Endre programfelelősnél a 0751-109751 telefonszámon. Az egyhetes táborban résztvevők számára biztosítják a szállást és az étkezést, valamint a kézműves foglalkozások során felhasznált anyagokat is, az elkészült kézműves alkotásokat természetesen idén is haza lehet vinni.
Néptánc-oktatók:
Németh Nóra táncos, Hagyományok Házának munkatársa(Budapest) és Imreh Béla néptánc szakelőadó (Budapest/Sepsiszentgyörgy)
Drámapedagógiai oktatás:
Fazakas Mihály (Sepsiszentgyörgy)
Kézműves foglalkozást vezetnek: Mikola Edit, nemezelés (Csernáton), Szász Etelka, gyöngyfűzés (Sepsiszentgyörgy)
Részvételi díj: 180 RON
Programfelelős: Virág Endre táncszakelőadó
Telefon: 0751-109751
X Balloon TransylvaniaÚj képet töltött fel.
Expressz PC SzervizÚj borítóképet töltött fel.
BEST TOOLS SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Vision Dent Technology Frissítette helyét a térképen.
chiuveteonline.ro Konyhai csapok és mosogatókFrissítette leírását.
TurbomasterFrissítette leírását.
Endocordis SRLÚj Centrum regisztráció.
Bauart - festék, vegyiáru kis- és nagykereskedésÚj borítóképet töltött fel.
MTR AUTO SERVICE SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Szekeres I. Istvan PFAMegváltozott a nyitvatartás.
Új termék: A padlótisztító az új felmosó - BEST TOOLS SRL
Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben - Kézdi Waldorf Egyesület
Confecționer, confecționeră / Varrókat, varrónőket alkalmazunk - Airquee
Meleglevegős hegesztő / Sudura cu aer cald - Airquee
Értékesitési munkatárs - Airquee
Marketing Menedzser - Airquee
2D/3D Designer - Airquee
Adminisztrációs munkatárs - Airquee
Lake Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Fairy-Valley Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !