A pulzArt kortárs összművészeti fesztivál idei, hetedik kiadásának keretében, 2019. szeptember 20-án, pénteken 17 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teahouse-ban találkozhatnak az érdeklődők Lavinia Braniște román íróval. Meghívottunk beszélgetőtársa az eseményen Adrian Lăcătuș brassói irodalomkritikus.

Lavinia Braniște (1983, Brăila): szülővárosában érettségizett informatika szakon, egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeș-Bolyai bölcsészkarának angol-francia szakán végezte el, majd a Bukaresti Egyetemen szerzett két mesterfokú képesítést, irodalmi szövegek fordítása, illetve konferencia-tolmácsolás terén.

Szabadúszó íróként és műfordítóként dolgozik. Harmincnál több könyv jelent meg eddig fordításában rangos romániai könyvkiadóknál, olyan szerzők alkotásai, mint Kate DiCamillo, Roger Duvoisin, Henry Miller, George Orwell, Luis Sepúlveda, David Walliams és sokan mások, túlnyomórészt gyermek- és ifjúsági irodalmi művek.

2006-ban jelentkezett első kötetével (Povești cu mine / Mesék velem – versek), ezt követte két rövidpróza-kötet (Cinci minute pe zi / Öt perc naponta – 2011, Escapada / A kiruccanás – 2014), illetve 2016-ban a több díjjal elismert, tavaly németül is megjelent regénye, az Interior zero (Nulla benső). 2016-tól több, jól fogadott gyermekkönyve is megjelent.

Fontos hazai és külföldi irodalmi fesztiválok fellépője, a romániai műfordítók egyesületének (ARTLIT) alapító tagja, illetve négy évig képviselője a műfordítói egyesületek európai tanácsában.