Kézdivásárhely Infó Centrum

» Rajt előtt Székelyföld Kerékpáros Körversenye

Rajt előtt Székelyföld Kerékpáros Körversenye - Az eddigi kiírások legnépesebb mezőnyére számítanak Székelyföld Kerékpáros Körversenyének szervezői, a versenyre előzetesen ugyanis 17 országból 24 csapat, azaz mintegy 170 sportoló nevezett be. A Tusnád Ásványvíz Rt. főtámogatásával, augusztus 9-12. között zajló hatodik székelyföldi viadalon 5 szakaszt kell teljesíteniük a résztvevőknek, összesen több mint 500 km-t téve meg a négy versenynap alatt.A csütörtöki nyitószakasz csapatidőfutam lesz, a gárdák két perces időközönként indulva a Csíkszereda - Szellő-tető útvonalon haladnak, és közel 450 méteres szintkülönbséggel küzdenek meg.A második napon, pénteken Háromszékre kerekezik a mezőny. Tusnádon, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön sprintpróbák, míg a Nyerges-tetőn B kategóriás hegyimenés nehezíti a második etapot.A körverseny királyetapjának is nevezhető harmadik szakasz során három B kategóriás (Tolvajos-tető két alkalommal és Libán-tető), valamint egy C kategóriás mászást kell teljesíteniük a sportolóknak, emellett Szentegyházán, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában sprintszakaszok lesznek kijelölve.Az utolsó versenynapon, vasárnap két félszakasz szerepel a körverseny programjában. Délelőtt 10.00 órakor a Hármaskereszttől indítják az egyéni időfutamot, míg a délutáni zárószakaszon, a 17.00 órakor rajtoló mezőny Csíkszereda - Csíkrákos - Csíkszépvíz - Csíkszereda útvonal megtétele után a megyeszékhely utcáin kialakított 5,5 kilométeres pályán 17 kört teljesít.Székelyföld Kerékpáros Körversenyének szervezői - Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Csíki Sportegylet, Hargita Megye Sport és Ifjúsági Igazgatósága és az Intersport Egyesület - ebben az évben is számottevő anyagi és szervezésbeli támogatást kaptak a sportesemény partnereitől, Hargita és Kovászna Megye Tanácsától, valamint Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós Önkormányzatától. A Székely Kör főtámogatója idén is a Tusnád Ásványvíz Rt., továbbá a Harborsz logisztikai vállalat, a Mol olaj- és gázipari vállalat és a fa nyílászárókat gyártó Fenestela 68. Székelyföld Kerékpáros Körversenyének előkészítésében és lebonyolításában a szervezők a brassói Tess márkaképviselet, a Waberer’s és a Topo Service támogatására is számíthatnak.

Az eddigi kiírások legnépesebb mezőnyére számítanak Székelyföld Kerékpáros Körversenyének szervezői, a versenyre előzetesen ugyanis 17 országból 24 csapat, azaz mintegy 170 sportoló nevezett be. A Tusnád Ásványvíz Rt. főtámogatásával, augusztus 9-12. között zajló hatodik székelyföldi viadalon 5 szakaszt kell teljesíteniük a résztvevőknek, összesen több mint 500 km-t téve meg a négy versenynap alatt.

A csütörtöki nyitószakasz csapatidőfutam lesz, a gárdák két perces időközönként indulva a Csíkszereda - Szellő-tető útvonalon haladnak, és közel 450 méteres szintkülönbséggel küzdenek meg.
A második napon, pénteken Háromszékre kerekezik a mezőny. Tusnádon, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön sprintpróbák, míg a Nyerges-tetőn B kategóriás hegyimenés nehezíti a második etapot.
A körverseny királyetapjának is nevezhető harmadik szakasz során három B kategóriás (Tolvajos-tető két alkalommal és Libán-tető), valamint egy C kategóriás mászást kell teljesíteniük a sportolóknak, emellett Szentegyházán, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában sprintszakaszok lesznek kijelölve.
Az utolsó versenynapon, vasárnap két félszakasz szerepel a körverseny programjában. Délelőtt 10.00 órakor a Hármaskereszttől indítják az egyéni időfutamot, míg a délutáni zárószakaszon, a 17.00 órakor rajtoló mezőny Csíkszereda - Csíkrákos - Csíkszépvíz - Csíkszereda útvonal megtétele után a megyeszékhely utcáin kialakított 5,5 kilométeres pályán 17 kört teljesít.

Székelyföld Kerékpáros Körversenyének szervezői - Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Csíki Sportegylet, Hargita Megye Sport és Ifjúsági Igazgatósága és az Intersport Egyesület - ebben az évben is számottevő anyagi és szervezésbeli támogatást kaptak a sportesemény partnereitől, Hargita és Kovászna Megye Tanácsától, valamint Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós Önkormányzatától. A Székely Kör főtámogatója idén is a Tusnád Ásványvíz Rt., továbbá a Harborsz logisztikai vállalat, a Mol olaj- és gázipari vállalat és a fa nyílászárókat gyártó Fenestela 68. Székelyföld Kerékpáros Körversenyének előkészítésében és lebonyolításában a szervezők a brassói Tess márkaképviselet, a Waberer’s és a Topo Service támogatására is számíthatnak.

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!