Zöld Nap Egyesület

» Rendhagyó oktatás a Turóczi Mózes iskolában

Rendhagyó oktatás a Turóczi Mózes iskolában - Április 2-án a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Gimnázium néhány osztályának szórakoztató és rendhagyó oktatásban volt része a Zöld Nap Egyesület néhány tagjának közbenjárásával (Ráduly Attila, Ieva Brikmane, Emmanuelle Baillet, Ivassenko Elaine és Gema Puerma Castillo).Az eseményen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán!A tevékenység kora reggel kezdodött, 8 órakor találkoztunk az iskola bejáratánál és egyenesen egy osztályterembe mentünk. Egy 20-as létszámú 8-ik osztállyal kezdtünk, ahol 14 éves diákok tanulnak. A lelkesedés és energiaszint nagyjából hasonló szintű volt a különböző osztályokban. Az óra azzal kezdődött, hogy Ráduly Attila bemutatta a szülőhazánkat, országainkat a diákoknak. Megkért egy diákot, hogy rajzolja fel Európa térképét a táblára. A bemutatkozás és az előadás alatt a diákok arcán intenzív érdeklődés tükröződött. A legfontosabb előadástéma a Nemere Útja és a kerékpárutak voltak, valamint a kerékpár története, előnyei és a biztonságos kerékpározás. Ennél a résznél a gyerekek nagyon aktívak voltak. Az előadás közben tartottunk egy rövid szünetet, amikor is egy dinamikus játékot játszódtunk a diákokkal. Ez a játék volt az, amit megérkezésünkkor a felkészítő tréning ideje alatt tanultunk.A második osztályban, ahová bementünk, 26 hetedik osztályos, 13 éves diák tanult. Náluk a diákok nagyon sok kérdést tettek fel a Zöld Nap Egyesület önkénteseinek a szülőhazánkra, országunkra vonatkozólag, ugyanakkor nagy volt az érdeklődés az anyanyelvünk iránt is. A diákok itt is aktívak voltak a bemutatók ideje alatt.Az utolsó osztályban, ahová bementünk hatodik osztályos diákok (12 évesek) tanultak, kb. 30-as létszámmal. Ebben az osztályban nem használtuk a kivetítőt, csak meséltünk a szülőhazánkról, a diákok pedig sok kérdést tettek fel nekünk. Úgy tűnt, nagyon érdekli őket Franciaország. Ehhez hasonló kérdéseket kérdeztek: Jártatok az Eiffel toronynál az idén? Mikor lesz a Real Madrid - Barcelona mérkőzés? Mi a legfontosabb látnivaló a turisták számára Lettországban? Mi nem tetszik nekünk Romániában?Ezeknek a diákoknak lehetőségük nyílt, hogy egy kissé megismerhessék a mi kultúránkat is, többet tanulhassanak a kerékpárokról, a Nemere Útjáról, és nem utolsó sorban, gyakorolhassák angol nyelvtudásukat.Szerző: Gema Puerma CastilloFordította: Péter Csilla

Április 2-án a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Gimnázium néhány osztályának szórakoztató és rendhagyó oktatásban volt része a Zöld Nap Egyesület néhány tagjának közbenjárásával (Ráduly Attila, Ieva Brikmane, Emmanuelle Baillet, Ivassenko Elaine és Gema Puerma Castillo).

Az eseményen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán!

A tevékenység kora reggel kezdodött, 8 órakor találkoztunk az iskola bejáratánál és egyenesen egy osztályterembe mentünk. Egy 20-as létszámú 8-ik osztállyal kezdtünk, ahol 14 éves diákok tanulnak. A lelkesedés és energiaszint nagyjából hasonló szintű volt a különböző osztályokban. Az óra azzal kezdődött, hogy Ráduly Attila bemutatta a szülőhazánkat, országainkat a diákoknak. Megkért egy diákot, hogy rajzolja fel Európa térképét a táblára. A bemutatkozás és az előadás alatt a diákok arcán intenzív érdeklődés tükröződött. A legfontosabb előadástéma a Nemere Útja és a kerékpárutak voltak, valamint a kerékpár története, előnyei és a biztonságos kerékpározás. Ennél a résznél a gyerekek nagyon aktívak voltak. Az előadás közben tartottunk egy rövid szünetet, amikor is egy dinamikus játékot játszódtunk a diákokkal. Ez a játék volt az, amit megérkezésünkkor a felkészítő tréning ideje alatt tanultunk.

A második osztályban, ahová bementünk, 26 hetedik osztályos, 13 éves diák tanult. Náluk a diákok nagyon sok kérdést tettek fel a Zöld Nap Egyesület önkénteseinek a szülőhazánkra, országunkra vonatkozólag, ugyanakkor nagy volt az érdeklődés az anyanyelvünk iránt is. A diákok itt is aktívak voltak a bemutatók ideje alatt.

Az utolsó osztályban, ahová bementünk hatodik osztályos diákok (12 évesek) tanultak, kb. 30-as létszámmal. Ebben az osztályban nem használtuk a kivetítőt, csak meséltünk a szülőhazánkról, a diákok pedig sok kérdést tettek fel nekünk. Úgy tűnt, nagyon érdekli őket Franciaország. Ehhez hasonló kérdéseket kérdeztek: Jártatok az Eiffel toronynál az idén? Mikor lesz a Real Madrid - Barcelona mérkőzés? Mi a legfontosabb látnivaló a turisták számára Lettországban? Mi nem tetszik nekünk Romániában?

Ezeknek a diákoknak lehetőségük nyílt, hogy egy kissé megismerhessék a mi kultúránkat is, többet tanulhassanak a kerékpárokról, a Nemere Útjáról, és nem utolsó sorban, gyakorolhassák angol nyelvtudásukat.

Szerző: Gema Puerma Castillo
Fordította: Péter Csilla

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!