
A korábbi programmódosítások következtében vasárnap, július 20-án 12 órától zajlottak a Székely Vágta kvalifikációs előfutamai, amelyen a tét a Nemzeti Vágtán való részvétel. A négy előfutamban három-három induló startolt, a délutáni döntőbe a futamgyőztes juthatott. A Székely Vágta előfutamaiban igazi küzdelmet láthattunk, a lovak és lovasaik mind kirobbanó formában voltak, és eképpen galoppoztak a győzelemért. Az első futam a székelyudvarhelyi André Ábel és a lemhényi Zsigmond János között dőlt el. Az első körben még André Ábel és Adonis lova vezetett, a második körben viszont Zsigmond János és Timpex Amata átvette a vezetést, és tudta tartani előnyét egészen a célig. A második futamban a korábbi második díjas, Fazakas Alpár János is futott, és tapasztalatára alapozva, sokan a döntőbe várták. A startnál jól indult, viszont elég hamar átvette tőle a vezetést Mokán János, a szotyori lovas, és Vendellel meg is nyerték a futamot. A harmadik futamban Kézdivásárhely, Előpatak és Bélafalva indult, a futamban ismét két nagyon rutinos versenyzővel. A kézdivásárhelyi Bódi Albert tavaly második lett, Bagoly Szabolcs pedig már a Nemzeti Vágtán is nagyszerű eredményt ért el, akkor Sepsiszentgyörgy számára. A futam rendkívül izgalmasan indult, hiszen az első félkörben mindhárman jól startoltak. Az első kör után már csak Bódi Albert maradt Narkóval és Jakab Norbert, előpataki versenyző Pasadenával. A futamot végül több lóhosszal, magabiztosan Bódi Albert nyerte Kézdivásárhely számára. A negyedik futam győztese szinte az elején kitűnt a másik két versenyző közül, a gyergyószentmiklósi László Pál és Darius biztosan vették a köröket, és a futamgyőzelmet is vitték. A Székely Vágta döntőjében a Nemzeti Vágtára való kijutásért Lemhény, Szotyor, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós küzd fotó: Máthé Zoltán
Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
X Balloon TransylvaniaÚj képet töltött fel.
Expressz PC SzervizÚj borítóképet töltött fel.
BEST TOOLS SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Vision Dent Technology Frissítette helyét a térképen.
chiuveteonline.ro Konyhai csapok és mosogatókFrissítette leírását.
TurbomasterFrissítette leírását.
Endocordis SRLÚj Centrum regisztráció.
Bauart - festék, vegyiáru kis- és nagykereskedésÚj borítóképet töltött fel.
MTR AUTO SERVICE SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Szekeres I. Istvan PFAMegváltozott a nyitvatartás.
Új termék: A padlótisztító az új felmosó - BEST TOOLS SRL
Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben - Kézdi Waldorf Egyesület
Confecționer, confecționeră / Varrókat, varrónőket alkalmazunk - Airquee
Meleglevegős hegesztő / Sudura cu aer cald - Airquee
Értékesitési munkatárs - Airquee
Marketing Menedzser - Airquee
2D/3D Designer - Airquee
Adminisztrációs munkatárs - Airquee
Lake Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Fairy-Valley Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !