A 2015-ös Bálványosi Széna koncert, más-más felfogásban játszó zenekart tűzött műsora ami közel 4-órás élő zenés produkciót jelent melynek helyszíne ezuttal a Bálványosi Grand Hotel mögötti szabadtéri színpad. A július 26-án vasárnap 20.00 órakor kezdődődő műsorban 2 banda lép majd fel, Ezek a zenekarok már bizonyítottak, az elmúlt években számos megrendezett fesztiválon és koncerten, klubokban, községi, motoros találkozókon, városi és karitativ rendezvényen szórakoztatták az igényes zene kedvelőit. A fantasztikusnak ígérkező estén a poptól a rockon át a bluesig minden szólni fog. Tulajdonképpen ugyanannak a fának az ágairól beszélünk. Legyen az blues, rock, jazz, metal, vagy éppen reggae, lényegében ezek mindegyike az anyaföld elemei, tele igazi érzelmekkel, igazi lélekkel. A lényeg, a frissesség veszne ki belőlük.

Éli zenekar -Kézdivásárhely - Demeter Elemér, közismert nevén Eli a kézdivásárhelyi könnyűzenei élet meghatározó alakja, aki pályafutása alatt több együttesben zenélt, míg 2005-benlétrehozta az Éli zenekart és a Demeter Elemér Project-et. Míg az elsőben inkább feldolgozásokat játszanak a Projektben inkább saját dalokat tűztek a repertuárra. Elmondása szerint az Éli együttesbe több helyről érkeztek zenészek, akik már megjárták a „hadak útját” a rock- és a kommerszzene világában. Ő a többnemzedékes Bumeráng együttesből vált ki, amely a rendszerváltást megelőző évtizedekben nemcsak Kézdivásárhely, hanem Erdély zenei rendezvényeinek rendszeres és sikeres szereplője .Az Éli zenekar tagjai. Bejan Laci, Mihály Ernő, Molnár M. András (Papa) és Kovács Enikő (Angie) A sokszínű repertoárjában a nemzetközi slágerektől, a rockzenén át a magyar népzenéig minden megtalálható. Az együttes első albuma 2007-ben jelent meg Éli címmel, második lemezük a Világító munka címmel készítik, “Zenénkkel azt szeretnénk elérni, hogy a közönség érezze az akkordokat, a harmóniát, élvezze a rímeket és a hangulatot, amit a dalszöveg sugall.” Kézdivásárhely legfontosabb könnyűzenei rendezvénye a Rockkarácsony, amit 2006-ban az Éli zenekar kezdeményezett Egy nagy családi és baráti találkozóként indult az esemény, ahol összejöhettek a zenészek, azok hozzátartozói, barátai. Ami egy helyi jellegű, családias hangulatú bulinak indult, mostanra már Erdély-szerte ismert rendezvénnyé nőtte ki magát: az évente sorrakerülő zenei esemény fokozatosan túllépett a céhes város határain, amit a Rockkarácsony jelenlegi mottója – „Az erdélyi magyar rockzenéért” – is jelez.Demeter Elemér Project, amelynek során a szöveg- és dalszerző kézdivásárhelyi zenész az elmúlt két évben szerzett dalaiból áll. D. E. Project tagjai , Baricz Lajos gitár, Tóth Olivér „Ketsi” basszusgitár, Bejan Norbi billentyűk,Molnár András „Papa” dob, Ábri Béla hegedű és Kudelász Gyöngyi vokál. Az Új dalok cím alatt 17 új sajátszerzeményt találunk.A publikum mindenütt hálásan fogadta az Demeter Elemér Project koncertjeit és a sajtó visszhangzott a dicsérő és köszönetet mondó cikkektől.

Fernet Blues Company - Brassó - A Fernet Blues Company egyéni stílusával, kiváló zenészeivel egy olyan különleges világot teremt, amelyben újfajta értelmezést kap a hagyományos zene. 1999 óta muzsikálnak együtt, ami inkább örömzenélésnek nevezhető, mintsem karrierépítésnek. Színgazdag játék, biztos tempóérzék és hangszerkezelés, tökéletes összhang és egymás iránti tolerancia jellemzi a csapatot. Mesterek valóban tudták, hogy miként kell szívből játszani, hogy nem kell húsz hangot játszani ott, ahol elég három is, csak éppen nem mindegy, hogy melyik az a három hang és miként szólal meg. (BB King) A dalokban,a jellegzetes hangzásvilág alapvetően a bluesból, a jazzből és soulból táplálkozik, de a funky jelenléte is tetten érhető. Az 5 muzsikus a maximális odafigyelést igénylő minőségi megszólalás, izléses imprók játéka szívvel, belső hittel, hitelesen adják elő. Ismét kortárs blues rock anyag került ki a műhelyéből. Hiszen a blues a legalapvetőbb emberi érzésekre épülő zenei forma. Repertoárjuk eleinte blues örökzöldekből állt, amelyeket a banda saját interpretációiban adott elő. A zene nem lehet személytelen, azt mindig személyhez kell kötni. Ha megszólítjaaz embereket az nagyon jó. Az teljesen mindegy hogy milyen hamis, vagy hogy szól. Egy híres amerikai producer szerint egy jó dal, a legrosszabb hangzásban is jó. Ők bármikor változtatnak rajta, vagyis nem befejeznek egy zenét, hanem tükröztetnek egy aktuális állapotot .A hangszerelés, a különleges hangzások, a stílusjegyek elegye, a virtuóz szájharmonika és színes gitárjáték, a markáns énekhang mind-mind hozzájárulnak az együttes sajátos stílusához, amely tehetséges zenészek tolmácsolásában egyet jelent a minőséggel.

A keretrendezvény a XV-ik Fürdő és Közösségépítő Kaláka, mely 2015 július 22 és augusztus 2 között kerül sorra Bálványoson, az Apor Lányok Feredőjénél.