Kézdivásárhely Infó Centrum

» Találkozás Vetró András szobrászművésszel - Kolozsvár

Találkozás Vetró András szobrászművésszel  - Kolozsvár - Vetró András ezúttal főként plakettjeivel és rajzaival jelentkezik a kolozsvári közönség előtt, s csupán két szobrot állít ki - mindkettő Egyed Péter Huszonhárom buborék című verseskötetének alaptémájából, a Kurszk tengeralattjáró legénységének tragédiájából ihletődött. A tér, idő, helyzet szabta korlátok közül kitörni akarás témája jellemző azonban a most bemutatott többi alkotására is - Bereményi Géza ezt a vörös fonalat fedezi fel egész munkásságában:'...Vetró András sorozatait emelném ki, a szándék, a törekvés és küzdelem képregényeit: a Lovagot és a Nagy mutatványt. A groteszk emberi és elnéző szemléletét annak a harcnak, amit a személy, az egyén harcol szabadulásáért a bezártságtól. A plakett valóságos műfaj a kezében. A keretezett forma-gát hőseinek, akik mindent megtesznek, egész a humoros kétségbeesésig, a nyaktörő ravaszságig, hogy szabadságra jussanak. Hiszen bensőjük eleve szabad.'A rendezvény házigazdájaként Egyed Péter költő alkotásról, rajzról, szoborról faggatja a képzőművészt.A kiállítással egybekötött beszélgetésre november 12-én, szombaton délután 5 órától kerül sor, a Kolozsvár Társaság szervezésében, a Főtér 22. szám alatti galériában.

Vetró András ezúttal főként plakettjeivel és rajzaival jelentkezik a kolozsvári közönség előtt, s csupán két szobrot állít ki - mindkettő Egyed Péter Huszonhárom buborék című verseskötetének alaptémájából, a Kurszk tengeralattjáró legénységének tragédiájából ihletődött. A tér, idő, helyzet szabta korlátok közül kitörni akarás témája jellemző azonban a most bemutatott többi alkotására is - Bereményi Géza ezt a vörös fonalat fedezi fel egész munkásságában:

"...Vetró András sorozatait emelném ki, a szándék, a törekvés és küzdelem képregényeit: a Lovagot és a Nagy mutatványt. A groteszk emberi és elnéző szemléletét annak a harcnak, amit a személy, az egyén harcol szabadulásáért a bezártságtól. A plakett valóságos műfaj a kezében. A keretezett forma-gát hőseinek, akik mindent megtesznek, egész a humoros kétségbeesésig, a nyaktörő ravaszságig, hogy szabadságra jussanak. Hiszen bensőjük eleve szabad."

A rendezvény házigazdájaként Egyed Péter költő alkotásról, rajzról, szoborról faggatja a képzőművészt.
A kiállítással egybekötött beszélgetésre november 12-én, szombaton délután 5 órától kerül sor, a Kolozsvár Társaság szervezésében, a Főtér 22. szám alatti galériában.

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!