Mérlegelésre és közös jövőtervezésre hívta össze az egyesület tagságát a Zöld Nap Egyesület elnöksége. Emlékezetes és nagyon hosszú év áll a szervezet mögött. Az eddigi szokásokat az idei évben sem törték meg, így a térség számos pontján megtalálhatóak voltak a Zöld Napos programok. A résztvevők üdvözlését követően Ráduly Attila egyesületi elnök képes beszámolóval, statisztikákkal színesítve foglalta össze a 2019-es munkaévet. A vasárnapi délutáni találkozón készült fotók megtekinthetőek az egyesület Facebook adatlapján.

Programjaik tekintetében gazdagnak bizonyult ez az év is, hisz nem telt el hét úgy, hogy a Zöld Nap Egyesület ne állt volna elő valamivel. A jelenlévők a december 29-ei közgyűlésen áttekintették a szervezet nagyobb rendezvényeit, amelyeket hírül adtak a helyi sajtóban is. Összegezték az idei év aktuális fejlesztéseit és beszélgetés keretében vitatták meg a 2020-as év közös célkitűzéseinek legfontosabb kérdéseit. Egyrészt tovább folytatják az elmúlt években sikerrel működő eseményeiket, másrészt újabb tevékenységekkel bővítik ezeket. Ugyanakkor állandó cél az infrastruktúra fejlesztése, amit a programok sokasága is indokol. A tizenegyedik közgyűlés hivatalos részének befejezéseként díjazták a legaktívabb önkénteseket is. Az év önkéntese címet Kis Emese (229 önkéntes óra/év) érdemelte ki, aki negyedik éve elkötelezettségével segíti a szervezet elismertségét, munkáját. A képzeletbeli dobogó második fokát Mihály Csaba (220 órával), a harmadik helyet pedig Szabó Attila foglalta el.

A közgyűlésen összegezték az egyesület ez évi működését is, annak költségvetését, valamint a kommunikációs tevékenységet. Ezen estét is kötetlen hangulatban töltötte együtt a tagság a legfiatalabbaktól az idősebb korosztályig. „Nagyon boldog vagyok, hiszen egy újabb remek évet tudhatunk magunk mögött. Köszönet jár mindazoknak akik egész éven át támogatták az egyesület mindennapi tevékenységeit.” – hangsúlyozta a szervezet elnöke. Az észrevételek, vélemények, a díjazások után közös vacsorával együtt koccintottak az idei év kiemelkedő sikerére.

A Zöld Nap Egyesület vezetősége ez alkalomból, kíván mindenkinek egy sikerekben gazdag boldog új esztendőt!

Fotó: Salome Pirtskhelava