2018. június 18-19 között az Egri Norma Alapítvány szervezésében került sor az EFOP-5.2.2 -Transznacionális Együttműködések elnevezésű projekt első konferenciájára. A találkozón négy partnerszervezet ismerkedett meg, akik elkötelezettségüknek és szívügyüknek tekintik a projekt céljainak megvalósítását. A konferencia fő témája az ifjúság elvándorlásának megakadályozása, okok megfogalmazása, közös stratégiák kidolgozása a helyben tartás érdekében valamint a visszacsalogatásra. Az eseményen készült fotók a Zöld Nap egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

Hétfőn a magyarországi az Egri Norma Alapítvány, a székelyföldi a Zöld Nap Egyesület, a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata, valamint a felvidéki Luminosus N.O, képviselői első találkozására került sor, amikor is a résztvevőknek lehetőségük adódott a tanulmányozni kívánt terület megismerése, mindezt egy nemzetközi együttműködés keretében. Mélyrehatóan pro és kontrák elhangzásában vitatták meg a jelenlévők a fiatalok kivándorlásának okait. Olyan sokunk által eddig nem hallott okokat ismerhettünk meg, mely talán mindannyiunk számára érdekesnek és talán hihetetlennek bizonyultak. A nap végén konklúzióként elmondhatjuk, hogy fő okok, melyek elősegítik a fiatalok elvándorlását az a bizonytalanságuk a pályázatválasztásban, a jövőkép hiánya.

Sok esetben irreális elvárásaik vannak valamint a demotivált munkamoráljuk sem segíti elő őket a munkakeresésben. Ugyanakkor nem elhanyagolható a kalandvágyuk sem, valamint az anyagi többletkülönbségek lehetősége sem. Megoldásként talán javasolhatnánk az Európai Unió által finanszírozott önkéntes, valamint szakmai gyakorlat programok kipróbálását is. Ugyanakkor a hosszútávú letelepedéshez, baráti kapcsolatok eltörléséhez vezető kivándorlást talán a rövid idejű, anyagilag jövőjüket megalapozó rövidtávú kivándorlást lehetne javasolni. Közös célunknak kell tekintenünk a masszív elvándorlási folyamatot valamint a már kint lévő magyar fiatalok visszacsalogatását szülőföldjükre.

Másnap reggelt a résztvevő szervezetek bemutatásával indították. Megismerhettük egyenként minden intézmény munkásságát, fő céljaikat, missziójukat. Ezt követően fontosnak tartottuk, más szervezetek bevonását is az elkövetkezendőkben, ezért a “nemzetközi hálózatépítés” blokkban, olyan szervezeteket javasoltunk, melyek legjobb tapasztalataink szerint segítséget tudnak nyújtani céljaink elérésben. Ugyanakkor különböző partnerkeresési lehetőségeket tártunk fel online valamint offline felületeken.

A konferencia zárásaként a szervezetek képviselői a hiányosságaikról beszéltek és olyan szegmenseket próbáltak megfogalmazni, melyekben igenis szükség van a fejlesztésre. A projekt előadások, meghívottak, tréningek által lehetőséget ad különböző kompetenciák fejlesztésére. Többek között infrastrukturális hiányosságok, valamint a humánerőforrás kompetenciafejlesztése merült fel.

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületet Ráduly Attila, Derzsi Katalin, Beck Orsolya valamint Farkas Barna képviselte, akik többek között ellátogattak az Egri Új Nemzedék közösségi térhez, ahol a fiataloknak szánt különböző programokba nyerhettek betekintést. Az EFOP-5.2.2 -Transznacionális Együttműködések elnevezésű projektet a Széchenyi 2020 programja az Európai Unió támogatja.

Szerző: Derzsi Katalin

Fotó: Beck Orsolya