A hétvégén az U13-as lányok a Sepsiszentgyörgy ISK ellen játszottak.

Beragadt a KSE védelme az első negyedbe, a remek formában játszó Joachim Adriennt (36 p ) egyszerűen nem tudtuk megállítani. A második negyedtől rendeződtek soraink, sőt a harmadik negyed közepére 6 pontra sikerült felzárkóznunk, ám a végjátékban újból a hazai csapat került fölénybe, így megérdemelten nyerték meg a játszmát, Gratulálunk nekik.

Számunkra az őszi fordulók véget értek, a többiek még játszanak 2 fordulót.
A csoport állásának végkimenetele lassan körvonalazódik, a tegnapi eredmények után csapatunk még az első helyen van, de mivel két mérkőzéssel többet játszott, így valószínűleg a következő lesz a rangsor: az élen Régen, második a KSE és harmadik a Sepsi ISK.
Az eredmény: Sepsiszentgyörgy ISK - KSE 78-62 (24-7; 13-21; 17-18; 24-16).