Pénteken november 30-án a Kézdivásárhely-i Sportcsarnok adott otthont a fiú U14-es korosztály Országos Bajnokság 7-ik fordulójának. Kosarasaink a Szeben-i Whitesnakes csapatát látták vendégül. Kis taktikai változtatások után más felállással kezdeték a mérkőzést a hazaiak. Pontosabban a legeredményesebb játékos Andre Szabolcs nem az első negyedeben lépett pályára, hanem a második negyedet erősítette. Ez a eredmény a jelző táblán is kitűnt. Míg az első negyedet kosarasaink 12-6 arányban nyerték, addig a második negyedet 33-7-re sikerült megnyerni. A harmadik negyedben is többször cserélt a hazai csapat és sikerült nagy fölénnyel nyerni 23-2, a negyedik negyed eredménye pedig 32-6. A meccs teljes leforgása alatt végig magabiztosan és jó támadó ritmust játszó Nagy Mózes így fölényesen győzte la a szebeni gardát 102-21-re.
Játékosok és pontszerzők: Farkas Gellérd 19p, Fábián Alfonz 9p, Gyergyai Zsombor 9p, Andre Tamás 22p, Andre Szabolcs 29p, Vardo Alpár 6p, Tuchilus Alex 4p, Fábián Edgárd 4p, Vardo Botond, Vargyasi Tamás, Kerekes Szabolcs, Vántsa Alpár.
Következő mérkőzés szerdán december 5-én Marosvásárhelyen az SPL ellen.
BEST TOOLS SRLFrissítette helyét a térképen.
X Balloon TransylvaniaÚj képet töltött fel.
Expressz PC SzervizÚj borítóképet töltött fel.
Vision Dent Technology Frissítette helyét a térképen.
chiuveteonline.ro Konyhai csapok és mosogatókFrissítette leírását.
TurbomasterFrissítette leírását.
Endocordis SRLÚj Centrum regisztráció.
Bauart - festék, vegyiáru kis- és nagykereskedésÚj borítóképet töltött fel.
MTR AUTO SERVICE SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Szekeres I. Istvan PFAMegváltozott a nyitvatartás.
Új termék: A padlótisztító az új felmosó - BEST TOOLS SRL
Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben - Kézdi Waldorf Egyesület
Confecționer, confecționeră / Varrókat, varrónőket alkalmazunk - Airquee
Meleglevegős hegesztő / Sudura cu aer cald - Airquee
Értékesitési munkatárs - Airquee
Marketing Menedzser - Airquee
2D/3D Designer - Airquee
Adminisztrációs munkatárs - Airquee
Lake Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Fairy-Valley Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !