Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben is Kézdivásárhelyen

2023 szeptemberében indul az első előkészítő Waldorf-osztály Kézdivásárhelyen a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium keretében. A kollégiumhoz tartozó Bóbita óvodában két vegyes korosztályú Waldorf-csoport működik.

A helyi szülői közösség és az iskola vezetősége ugyanakkor már a 2024-2025-ös tanévre is készül: nekifogtak a toborzásnak, tervezve a következő előkészítő osztály indítását is.

A Waldorf-pedagógia holisztikus szemléletű: nem(csak) a gyerek intellektusát és „tárgyi tudását” fejleszti, hanem egész lényét, személyiségét, a környezetével összhangban lévő cselekvését, mozgását, érzelmi intelligenciáját, társas készségeit, azt a módot, ahogyan akaratát tettekre váltja. Ezért nevezik a Waldorf-iskolát a kéz, a szív és a fej iskolájának. A mozgáson keresztül történő tapasztalatszerzés és tanulás, a kézzel végzett, finommotorikát fejlesztő tevékenységek, a kézművesség, kézimunka, mozgásos játékok, a művészeti ágak a képzőművészettől a zenéig azt a biztos alapot jelentik, amire minden más tudásforma épülhet.

Ez a szemléletmód lehetővé teszi, hogy minden gyerek a saját ütemében fejlődhessen, és az összes érzékével bekapcsolódhasson a közös világ felfedezésébe. A közös tanulási folyamat az eredendő emberi kíváncsiságra, kreativitásra és kísérletezőkedvre épít. Ezáltal a gyerek elmélyült, jól megalapozott, tapasztalati alapon szerzett tudással, és ami még fontosabb: az állandó újra való nyitottsággal, a folyamatos tanulás képességével vérteződik fel.

A helyi Waldorf-közösség organikus bővítésben gondolkodik, az óvodai csoportokban is az utánpótlás java részét a nagyobb gyerekek óvodáskorúvá cseperedő testvérei teszik ki, ám ezzel párhuzamosan folyamatosan várják azokat az új, „külsős” családokat, akik szeretnének egy olyan oktatási-nevelési formát a gyermekeiknek, amely ideális a gyerekek készségeinek, képességeinek minél teljesebb körű kibontakoztatása szempontjából.

A 2024-2025-ös tanévben induló előkészítő osztályba a 2017-2018-ban született gyerekek iratkozhatnak majd be, akik 2024 őszéig betöltik a 6. évet. Az osztály maximális létszáma 22 fő lesz. Az érdeklődő szülők Jova-Turóczi Anitát hívhatják a 0752432879 telefonszámon.

A Kézdi Waldorf Egyesület rendszeresen szervez közös programokat, eseményeket, találkozókat gyerekeknek és szülőknek, amelyek egy része külsősök számára is nyitott, pontosan abból a célból, hogy a gyereküket óvodába, iskolába beírató szülők fokozatosan megismerkedhessenek egymással, a pedagógiai módszerekkel, gyakorlatokkal, együtt alkothatnak, kézműveskedhetnek, játszhatnak, és aktívan bekapcsolódnak a közös tervek kitalálásába és megvalósításába. Legutóbb, június 30-július 9. között iskolai, valamint óvodai szimulációs tábort szerveztek szülőknek, továbbá mese- és művészetterápiára alapozó tábort gyerekeknek és szülőknek/nagyszülőknek közösen. Ezen az eseményen közel száz ember fordult meg a tíz nap alatt (47 felnőtt, 48 gyerek). A foglalkozásokat Forgács Erzsébet, a szadai Meseház Waldorf Óvoda nyugdíjas fejlesztőpedagógusa, az erdélyi Waldorf-kezdeményezések egyik állandó magyarországi meghívottja vezette, aki a magyarországi Waldorf-mozgalom úttörői közé tartozik.

Az elkövetkező programokról, tervekről első kézből a Waldorf Kézdivásárhelyen Facebook-csoportban (https://www.facebook.com/groups/2301737466781268) lehet értesülni. A kézdivásárhelyi Waldorf-közösség szeretettel várja az érdeklődőket és csatlakozni vágyókat!