2017. március 15-i megemlékező ünnepség alkalmával ZÚG MÁRCIUS szónokverseny az Incze László Céhtörténeti Múzeumban.

A verseny időpontja és helyszíne:
2017. március 7., kedd, 17 óra, Incze László Céhtörténeti Múzeum díszterme

Versenyünkre középiskolás diákok jelentkezését várjuk, akik egy elkészített és segédeszköz nélkül elmondott, az alkalomhoz illő, maximum négy perces terjedelmű beszéddel jelentkezhetnek.

A három első helyezett szónokot díjazni fogjuk, a legjobb szónok pedig a március 15-i központi rendezvényünkön elmondhatja beszédét.

Kérjük a kézdivásárhelyi iskolákat, hogy a jelentkező/résztvevő diákok névsorát juttassák el a helyi RMDSZ irodájába 2017. március 3-ig.

Fotó: Deme Tamás