A DÉJŔ VU – II. Erdélyi Kortárs Képzőművészeti Seregszemle lassan a végéhez közeledik, azonban mielőtt a kiállítás bezárulna az Erdélyi Művészeti Központ még számos eseménnyel szeretne meglepni Benneteket és művészetkedvelő közönségünket:
Október 12-én, csütörtökön, 17 órától, ÖNISMERETI MŰHELYMUNKÁRA várjuk a kiállító művészekkel azonos korú, azaz 50 és 20 év közötti felnőtteket; a foglalkozás keretében a részvevők érzelmeiknek a festészet műfajában való kifejezését sajátíthatják el Kolumbán Hanna vizuális művész vezetésével;
Október 14-én, szombaton, 11 órától újabb alkotóműhely lesz gyerekek számára; a szintén Kolumbán Hanna által tartott VIRÁGBOGÁR című foglalkozás ezúttal a 6 és 13 év közötti gyerekeknek szól; a legkisebbek termésekből, virágszirmokból és levelekből alkothatják meg saját csodabogarukat a természetművészethez kapcsolódva;
Október 16-án, hétfőn, 17 órától a szemle záróeseményeként két kiállító művész mutatkozik be; BÁCS Emese (sz. 1978, Brassó) festőművész Budapestről jön el Sepsiszentgyörgyre felvázolni pályája alakulását, TAMÁS Attila (sz. 1977, Kőhalom) pedig Alsórákosról utazik ide, hogy sejtelmes szobrairól beszéljen; az eseményre a 3. emeleti kiállítótérben kerül sor.
Minden rendezvényünkre ingyenes a belépés. A két műhelymunka regisztrációhoz kötött, a jelentkezéseket a 0736 350 376-os telefonszámon, illetve az emuksepsi@gmail.com e-mail címen fogadjuk.
A DÉJA VU - II. Erdélyi Kortárs Képzőművészeti Seregszemle jövő péntekig, 2023. október 20-ig látogatható.
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !