A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, szeptember 12-én (szombat), délután 18 órától, a Heveder Zenekar és a Tőkés család táncos, zenés előadását tekintheti meg a nagyérdemű. Az előadásnak a W. Wegener Park ad otthont. A rendezvény partnerei a Kézdivásárhelyi Önkormányzat és Wegener Pro Sanitate Alapítvány.

Heveder zenekar színes gönctől mentesen, egyszerűen fejezi ki magát, muzsikájukban nem a különcködést, hanem önmagukat vállalják, zenéjük ezért is ízig-vérig erdélyi. Zenei nyelvük a falut kiszolgáló cigány muzsikusok zenei anyanyelvéből fakad, ez egyszerűnek tűnhet, de mégis egy egész életet szentelnek ennek elsajátítására. A zenekar 2002-ben alakult, a Háromszék Táncegyüttes kísérőzenekaraként, a Heveder nevet 2008-ban, az Erdélyi Táncházasok Találkozóján tartott koncertjén vette fel. Számos táncház és népzenei találkozó házigazdájaként, illetve résztvevőjeként ismerheti őket a közönség. Első nagylemezüket 10 évvel ezelőtt mutatták be Sepsiszentgyörgyön, majd a budapesti Táncháztalálkozón is.

A Tőkés család tagjai Tőkés Csaba Zsolt, a családfő és felesége Tőkés Edit, mindketten a Háromszék Táncegyüttes szólótáncosai voltak, ide vezethető vissza a Heveder zenekarral mai napig is ápolt, jó kapcsolatuk.

Tőkés Edit a táncegyüttes alapító tagja volt, 2016-ban a Romániai Magyar Néptánc Egyesület Életműdíjjal tüntette ki az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes kiemelkedő munkásságáért. Tőkés Csaba Zsolt a táncegyüttes volt tánckarvezetője, 2013-ban a Magyar Táncművészek Szövetségének a „Legjobb férfitáncos” különdíját kapta meg. Jelenleg mindketten a Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt működő Kincskeresők Néptáncegyüttes, valamint a Székely Mikó Kollégium Néptáncegyüttesének a vezetői. Több néptánctábor rendszeres oktatói, továbbá együttműködő koreográfusai több néptáncegyüttesnek, Európa szerte. Az előadásban részt vesz fiuk, Tőkés Zsolt is és táncospárja, Sorbán Dorottya, az újabb néptáncos nemzedék tagjai, a Kincskeresők Néptáncegyüttes táncosai.

A belépő ára 10 lej!