A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, 2022 december 22-én (csütörtök), 19 órától, a Lau-do zenekar Adventi koncertjén vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház dísztermében.

Igazi karácsonyt nem ünnepelhetünk igazi advent nélkül, hiszen a karácsony egy ígéret beteljesülése. Isten ígéretének beteljesülése. Az Üdvtörténet kezdete. János apostol gyönyörűen írja le evangéliumának prológusában: „Az Ige testté lett és közöttünk élt.” Jn.1,14. Ennek a megtestesülésének az ünnepe a karácsony.

A Lau-Do zenekar ezért is választotta ezt a perikópát koncertjük alapjának, kiindulópontjának, mottójának.
– Isten hatalmas szeretete nyilatkozik ki ezen az ünnepen. Ebből a szeretetből próbálunk tolmácsolni a nagyérdeműnek – mondta Dávid István, a zenekar szólóénekese.

A zenekar a dalokat és verseket próbálta úgy összeválogatni, hogy tükrözzék a születés körülményeit, az angyalok és napkeleti bölcsek hódolatát, a pásztorok jámborságát és egyszerűségét. Az előadásban többnyire Ghymes-dalok fognak felcsendülni, valamint népi dallamok és Pintér Béla alkotásai is megszólalnak. Mindezeket József Attila, Ady Endre és Juhász Gyula verseivel egészítették ki, hogy fokozzák a líraiságat és elmélkedésre (is) alkalmassá tegyék műsorukat.

A zenekar tagjai:
Dávid István - gitár, ének
Ábri Béla - hegedű, furulya, vokál
Ábri Boglárka, Balogh Mónika Beáta, Marthi Szilvia és Molnár Timea - vokál és ritmushangszerek
Gergely Botond - basszusgitár
Vargyasi Szabolcs - billentyű
Bartok Botond - dob
Jakabos Ervin - hang- és fénytechnika

Várjuk szeretettel!
Jegyár: 10 lej