
Kézdivásárhelyi zenészek is csatlakoznak szeptember 9.-én, vasárnap sorra kerülő Magyar Dal Napja eseményhez. A déli harangszót követően a Vigadó előtti téren helyi zenekarok, énekesek, zenészek előadásában csendülnek fel közkedvelt magyar slágerek a céhes város zenekedvelő közönségének.
"Azt gondoltam, hogy a mindent elárasztó importzene árnyékából legalább évente egy napra egy kis fényt koldulhatunk a saját értékeink megvilágításához.", nyilatkozta Presser Gábor, akinek kezdeményezésére 2008 óta Magyarországon minden évben megszervezik a Magyar Dal Napját.
A Kézdivásárhelyen első ízben megrendezésre kerülő Magyar Dal Napja nyitott rendezvény, a szervezők szeretettel várják a műkedvelő és hivatásos zenészek-énekesek jelentkezését, akár az esemény napján is.
A rendezvénnyel kapcsolatos további tájékoztatásért az érdeklődők hívják 0267-361081-es telefonszámot, vagy kövessék az eseményt a Városi Színház facebook oldalán.
Bródy János, Nagy Feró és Presser Gábor beszél a magyar dalokról.
BEST TOOLS SRLFrissítette helyét a térképen.
X Balloon TransylvaniaÚj képet töltött fel.
Expressz PC SzervizÚj borítóképet töltött fel.
Vision Dent Technology Frissítette helyét a térképen.
chiuveteonline.ro Konyhai csapok és mosogatókFrissítette leírását.
TurbomasterFrissítette leírását.
Endocordis SRLÚj Centrum regisztráció.
Bauart - festék, vegyiáru kis- és nagykereskedésÚj borítóképet töltött fel.
MTR AUTO SERVICE SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Szekeres I. Istvan PFAMegváltozott a nyitvatartás.
Új termék: A padlótisztító az új felmosó - BEST TOOLS SRL
Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben - Kézdi Waldorf Egyesület
Confecționer, confecționeră / Varrókat, varrónőket alkalmazunk - Airquee
Meleglevegős hegesztő / Sudura cu aer cald - Airquee
Értékesitési munkatárs - Airquee
Marketing Menedzser - Airquee
2D/3D Designer - Airquee
Adminisztrációs munkatárs - Airquee
Lake Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Fairy-Valley Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !