A Bázeli Münster templom előttről indult az 500 kilométer a felekezeti oktatásért program első kilométere június 22-én. Az Erasmus sírját őrző templom előtt sorakozott a kilenc erdélyi és egy holland lelkipásztor, aki a reformáció svájci emlékhelyeit végiglátogatva, adományokat gyűjt a hat erdélyi református kollégiumnak.

Bázelt elhagyva 70 kilométert kerekeztünk a svájci Jura hegységben. A kánikulában a bázeli szintkülönbséghez képet 600 métert emelkedtünk a hegyek között. Négy óra tizenhárom perc kerekezés után Auenstein településre érkeztünk meg, ahol a helyi református templomban Bardócz Csaba ikafalvi lelkipásztor tartott áhítatott a Galatákhoz írt levél első fejezete alapján.
Ferencz Árpád és Domahidi Nelli lelkész házaspár volt a vendéglátónk az Auensteini parókián, ahonnan június 23-án reggel, a Batizán Attila, szentgericei lelkipásztor által, a helyi templomban megtartott áhítatot követően indultunk útnak Zürich felé. Hatvan kilométer megtétele után érkeztünk Zürichbe, ahol Jiri Dvoracek lelkipásztor a város reformációval kapcsolatos vonatkozásait mutatta be. A teológia mellett, Zwingli házát és dolgozószobáját tekintettük meg, majd a város protestáns templomait látogattuk végig. Este egy alternatív istentiszteleten vettünk részt, ahol a The Beatles együttes közismert dalai, mint az Imagine, Hey Jude, és a Let it be is elhangoztak.

Jiri Dvoracek, Ravasz Hajnalka és más gyülekezeti tagok vendégszeretetét megköszönve Männedorf felé fordítottuk biciklink kormányát. Itt a svájci magyar reformátusok évadzáró konferenciáján vettünk részt, ahol Fodorné Ablonczy Margit lelkipásztor Kálvinról szóló tanulságos előadását is meghallgattuk. Ebéd után Gede Csongor, kolozsmonostori református lelkipásztor, a bicikli túra megálmodója, és főszervezője a biciklis zarándoklatunk célját, eddigi útvonalunkat és az előttünk álló terveket mutatta be. Meglepetésünkre a magyar gyülekezeti tagok egy gyors perselyezést indítványoztak, aminek összegét az erdélyi református kollégiumoknak ajánlották fel. A konferencia után a mai napra betervezett 90 kilométerünket letekerve az Alpokkal szembeni Hellbüch településre bicikliztünk fel. A festői panorámában gyönyörködve, Császár Béla ózdi református lelkipásztor áhítata után pihenőre tért a csapat.

A vasárnapi zarándoklatunk Hellbühlből indult. Luzern központjában egy templomba akartunk bemenni - természetesen biciklis öltözetben, - de egy túlbuzgó hívő enyhén szólva kitessékelt minket. A Dona nobis pacem (Uram, adj nekünk békét!) dalt elénekelve tovább folytattunk utunkat.

Luzern mellett elhaladva a Pilátus hegy alatt feszültek a láncok a bicikliken, hiszen több kapaszkodót kellett megmásznunk. Több százméteres emelkedő tette próbára a biciklijeinket, erőnket. Az első két kilométeren belüli 300 méteres emelkedő után a Lungern tó kellemesen hűs vízébe hűthettük le magunkat, majd egy hegy alatti erőt adó abrakolás következett. Bizony a „késő a hegy alatt lovat abrakolni” mondás a biciklis zarándokokra nem érvényes, mert ez adott erőt a második két kilométeren belüli 300 méteres emelkedőhöz, aminek a tetején Isten csodálatos nagy, természet templomában gyönyörködhettünk, de itt egy üres kis, kápolnába is betértünk, ahol több egyházi éneket elénekeltünk. Az utolsó nagy emelkedőhöz már csak adott erőt, hogy az aznap esti szálláshoz érkeztünk meg Brüningpassba, ahol Gede Csongor, kolozsmonostori református lelkipásztor, a bicikli túra megálmodója, és főszervezője tartott esti áhítatot.
Ha vasárnap „Pilátus alatt szenvedtünk”, akkor a hétfői napról röviden a „szárnyra keltünk, mint a sasok” mondattal számolhatunk be, mert Brüningpassból Merligenbe lefelé valósággal szárnyaltunk, ami kicsit sem veszélytelen, hiszen a legkisebb figyelmetlenség is nagy balesetet okozhat. Hálásak vagyunk, hogy a merlingeni Krisztushordozók közösségéhez épségben és jó időben érkezhettünk meg így arra is jutott időnk, hogy a Thuni tó vizében megmártózzunk. Az itteni közösség esti imaórája után a saját imaközösségünket is megtartottuk. Kelemen Attila Csongor, kampeni doktorandusz tartotta meg az áhítatsorozatunk soron következő alkalmát, a holland testvérünkre való tekintettel angolul. A felvezető után a szabad akarat és az eleve elrendelés kérdéséről kezdődött éjszakába nyúló beszélgetés.

Kedden reggel a Krisztus hordozók patinás épületében Les Zoltán egyetemi lelkész tartotta áhítat után, Thunig gurultunk a biciklikkel, ahol járművet váltva Svájc leghosszabb folyóján, az Aaren csónakáztunk a fővárosig, Bernig. A fővárosban a püspökség épületét kerestük fel, ahol a zsinat alelnökasszonya, Pia Grossholz, (ami a mi erdélyi fogalmainkkal püspök helyettesnek felelne meg) Ulie Burkhalter, Heinz Bichsel, munkatársaival fogadott minket. Bernben magyar református testvéreink vendégszeretetét, és kényeztetését élvezhettük, amit ezúttal is köszönünk.
Bernből korán reggel indultunk, mert a szerdai napon a biciklis zarándoklatunk leghosszabb szakasza következett. Az egész útvonal alatt csodálatos élményben volt részünk, mert jobbról balról sötét felhő oszlopok tornyosultak, de az eső mindvégig elkerült. Erős ellenszélben kellett viszont kerekeznünk, viccesen ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy amikor nem tekertünk épp fékeznünk kellett, mert a szembeszél különben visszafele vitt volna minket. Lausanneba érve azt is átélhettük, hogy milyen lett volna úgy biciklizni, hogyha zuhog az eső. Az utolsó 5 kilométert ugyanis zuhogó esőben tettük meg. Vacsora után Szántó Mihály bodoni református lelkipásztor áhítatával készültünk az utolsó biciklis napra.

Az utolsó biciklizős nap Lausanneból rajtolt. Ezen a szerdai napon nem kímélte meg az eső a biciklis zarándok csapatunkat. Az eső ellenére bőrig ázva ugyan, de hősiesen gurult be a csapat a genfi szállás helyre, ahonnan átöltözés után a Reformáció Nemzetközi Emlékművéhez kerekeztünk. 500 kilométer megtétele után a genfi emlékfal előtt a tiszteletkörök megtétele után zsoltárokat énekelve adtunk hálát azért, hogy az Úristen 500 évvel ezelőtt a reformátorokat felhasználta az egyház megújításához, hogy 500 éven át a megújult egyházat megtartotta, és nem utolsó sorban, hogy minket e maroknyi erdélyi csapatot megsegített az 500 kilométer megtételében.
Az emlékmű előtt elmondott imádságban Gede Csongor ötletgazda a felekezeti oktatásért, a református kollégiumokért, a kollégiumba tanulókért is hálát adott. A szálláshelyen Szász Lóránd farcádi református lelkipásztor áhítata zárta az eseménydús napot. Június 29-én csütörtökön, a csomagolás után egy rövid városnézés következett. Felkerestük a Szent Péter katedrálist is, azt a templomot, ahol Kálvin János is szolgált. Ezt követően a genfi magyar reformátusok által használt kápolnához zarándokoltunk, ahol Gede Csongor testvérünk hirdette az Isten igéjét. Az igehirdetés utána genfi magyar testvérekkel közösen úrvacsoráztunk.

Holland testvérünktől, Evert Kronemeijertől búcsút véve, a kilenc lelkipásztor (Bardócz Csaba ikafalvi, Batizán Attila szentgericei, Császár Béla magyarózdi, Gede Csongor kolozsvári, Kelemen Csongor inaktelki, Les Zoltán marosvásárhelyi, Szántó Mihály mezőbodoni, Szász Loránd farcádi és Tőkés Attila gegesi) haza indult. Svájci küldetésünket bevégezve, az 500 kilométert letekerve, az erdélyi kollégiumoknak adományt gyűjtve Erdély felé vettük az irányt. Eleinte számunkra is szokatlan volt, hogy nem a kerékpárt, hanem a kisautóbusz kormánykerekét kellett tekergetni, de a svájci összehangolásnak meglett az eredménye, mert felváltva egy huszonnégy órán belül, már meg is érkeztünk Kolozsvárra.

Hálásak vagyunk az Istennek, hogy küldetésünket az ő támogatása mellett sikerre vihettük. Hálásak vagyunk annak, hogy rengeteg ember, szervezet, gyülekezet akadt, aki a megszólításnak eleget tett és segítette azt, hogy az ötlet megvalósulhasson. Hálásak vagyunk, hogy a Svájcban eltöltött idő alatt nemcsak ismereteink, kapcsolataink gyarapodtak, hanem egy kiváló lelkészcsapat kovácsolódott össze.

Bardócz Csaba lelkipásztor