Udvartér Teátrum Kézdivásárhely

» A Városi Színház előadásai és bérletajánlata a 2014/2015-ös évadra

A Városi Színház előadásai és bérletajánlata a 2014/2015-ös évadra - Új évaddal várja közönségét a kézdivásárhelyi Városi Színház

Megújult bérletrendszerrel és színvonalas előadásokkal várja nézőit a kézdivásárhelyi Városi Színház a 2014/2015-ös évadban. A bérlettel két saját és három vendégelőadás lesz megtekinthető. 
Újra megnyitja kapuit a kézdivásárhelyi Városi Színház. Az Őszi Sokadalom ideje alatt Vigadó Művelődési Ház előtti sátorban, szeptember 1-je és október  1-je között pedig  a szervezőirodában, munkanapokon 8 és 16 óra között lesz lehetőség bérleteket váltani a 2014/2015-ös színházi évadra.
A 2014/2015-ös évad bérletei - melyek a tavalyi évadtól eltérően, a teljes színházi évadra érvényesek - öt, a nézők igényeire szabott előadást tartalmaznak. Elsőként a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió  Bányavidék-trilógiájának második darabja,  a Bányavakság lesz megtekinthető. Székely Csaba nagysikerű trilógiájának első része, a Bányavirág a 2012/2013-as évad bérletes előadása volt.
A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel, a Városi Színház bérletes előadásként újból vendégül látja a Csíki Játékszín, Ábrahám Pál - Földes Imre - Harmath Imre Viktória című operettjét. Somogyi Szilárd darabja február végén már vendégszerepelt Kézdivásárhelyen, nagy sikernek és pozitív visszajelzéseknek örvendve.
Az évad harmadik vendégelőadása a budapesti Bárka Színház Slawomir Mrożek Mulatság című tragikomédiája lesz, Bérczes László rendezésében. A darab már több mint 15 éve van műsoron Erdély- és Magyarországszerte, sikerességét számos díj bizonyítja.
Ahogy azt már a nézők megszokhatták, a Városi Színház minden évadban saját darabokkal is színesíti a repertoárt. A 2014/2015-ös évad  két saját előadást tartogat, David Mamet Amerikai bölény című művét Kolcsár József rendezésében, illetve szilveszteri előadásként Eugène Labishe Lourcine utcai gyilkosságok című vígjátékát, melyet Pálffy Tibor visz színre.
A tavalyi évadtól eltérően az előadások nem korhatárosak, így a diákbérlettel is megtekinthetők lesznek.

A bérletek nevei és típusai nem változtak, a Gábor Áron bérlet ára 50 lej felnőtteknek, 40 lej nyugdíjasoknak és vidékieknek, a Boér Géza ifjúsági bérlet és a Toldi támogatói bérlet ára 40 lej. A színház továbbra is kínál mecénás bérletet is, melynek ára 400 lej és belépést biztosít a színház összes előadására. 
A Városi Színház bérletes darabjain kívül szabadelőadásokat is fog kínálni nézőinek, illetve a gyerekekről sem feledkeznek meg, nekik három előadással fognak kedveskedni.

Előadások:
1. David Mamet – Amerikai Bölény
rendező: Kolcsár József
Városi Színház – Kézdivásárhely
2. Eugene Labiche – Lourcine utcai gyilkosságok
rendező: Pálffy Tibor
Városi Színház – Kézdivásárhely
3. Ábrahám Pál, Földes Imre, Harmath Imre – Viktória
rendező: Somogyi Szilárd
Csíki Játékszín – Csíkszereda
4. Székely Csaba – Bányavakság
rendező: Sebestyén Aba
Tompa Miklós Társulat – Marosvásárhely
5. Slawomir Mrozek – Mulatság
rendező: Bérczes László
Bárka Színház – Budapest

Bérletek:
Gábor Áron bérlet:
-50 lej felnőtteknek
-40 lej nyugdíjasoknak és vidékieknek
Boér Géza bérlet: 40 lej
Toldi bérlet: 40 lej
Mecénás Bérlet: 400 lej

Bérletek a Vigadó Művelődési Ház szervezőirodájában válthatók munkanapokon 8 és 16 óra között.
Gábor Áron tér 21., tel: 0267-360-179
https://www.facebook.com/varosiszinhaz.kezdivasarhely

A Városi Színház fenntartja a műsorváltoztatás jogát!

Új évaddal várja közönségét a kézdivásárhelyi Városi Színház Megújult bérletrendszerrel és színvonalas előadásokkal várja nézőit a kézdivásárhelyi Városi Színház a 2014/2015-ös évadban. A bérlettel két saját és három vendégelőadás lesz megtekinthető. Újra megnyitja kapuit a kézdivásárhelyi Városi Színház. Az Őszi Sokadalom ideje alatt Vigadó Művelődési Ház előtti sátorban, szeptember 1-je és október 1-je között pedig a szervezőirodában, munkanapokon 8 és 16 óra között lesz lehetőség bérleteket váltani a 2014/2015-ös színházi évadra. A 2014/2015-ös évad bérletei - melyek a tavalyi évadtól eltérően, a teljes színházi évadra érvényesek - öt, a nézők igényeire szabott előadást tartalmaznak. Elsőként a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió Bányavidék-trilógiájának második darabja, a Bányavakság lesz megtekinthető. Székely Csaba nagysikerű trilógiájának első része, a Bányavirág a 2012/2013-as évad bérletes előadása volt. A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel, a Városi Színház bérletes előadásként újból vendégül látja a Csíki Játékszín, Ábrahám Pál - Földes Imre - Harmath Imre Viktória című operettjét. Somogyi Szilárd darabja február végén már vendégszerepelt Kézdivásárhelyen, nagy sikernek és pozitív visszajelzéseknek örvendve. Az évad harmadik vendégelőadása a budapesti Bárka Színház Slawomir Mrożek Mulatság című tragikomédiája lesz, Bérczes László rendezésében. A darab már több mint 15 éve van műsoron Erdély- és Magyarországszerte, sikerességét számos díj bizonyítja. Ahogy azt már a nézők megszokhatták, a Városi Színház minden évadban saját darabokkal is színesíti a repertoárt. A 2014/2015-ös évad két saját előadást tartogat, David Mamet Amerikai bölény című művét Kolcsár József rendezésében, illetve szilveszteri előadásként Eugène Labishe Lourcine utcai gyilkosságok című vígjátékát, melyet Pálffy Tibor visz színre. A tavalyi évadtól eltérően az előadások nem korhatárosak, így a diákbérlettel is megtekinthetők lesznek. A bérletek nevei és típusai nem változtak, a Gábor Áron bérlet ára 50 lej felnőtteknek, 40 lej nyugdíjasoknak és vidékieknek, a Boér Géza ifjúsági bérlet és a Toldi támogatói bérlet ára 40 lej. A színház továbbra is kínál mecénás bérletet is, melynek ára 400 lej és belépést biztosít a színház összes előadására. A Városi Színház bérletes darabjain kívül szabadelőadásokat is fog kínálni nézőinek, illetve a gyerekekről sem feledkeznek meg, nekik három előadással fognak kedveskedni. Előadások: 1. David Mamet – Amerikai Bölény rendező: Kolcsár József Városi Színház – Kézdivásárhely 2. Eugene Labiche – Lourcine utcai gyilkosságok rendező: Pálffy Tibor Városi Színház – Kézdivásárhely 3. Ábrahám Pál, Földes Imre, Harmath Imre – Viktória rendező: Somogyi Szilárd Csíki Játékszín – Csíkszereda 4. Székely Csaba – Bányavakság rendező: Sebestyén Aba Tompa Miklós Társulat – Marosvásárhely 5. Slawomir Mrozek – Mulatság rendező: Bérczes László Bárka Színház – Budapest Bérletek: Gábor Áron bérlet: -50 lej felnőtteknek -40 lej nyugdíjasoknak és vidékieknek Boér Géza bérlet: 40 lej Toldi bérlet: 40 lej Mecénás Bérlet: 400 lej Bérletek a Vigadó Művelődési Ház szervezőirodájában válthatók munkanapokon 8 és 16 óra között. Gábor Áron tér 21., tel: 0267-360-179 https://www.facebook.com/varosiszinhaz.kezdivasarhely A Városi Színház fenntartja a műsorváltoztatás jogát!

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !

Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!