2018 október 23-án, kedden este 19:30 órától a Kézdivásárhelyi Városi Színház és az Udvari Kamaraszínház szervezésében kerül sor Andrási Attila: Tizennyolc előadására a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

A magyar nemzet történelmének nagyon sok meghatározó dátuma van, de 1918 kiemelt helyet foglal el ezek között. Száz évvel ezelőtt a magyar nemzet elveszítette hazájának kétharmadát. Tizennyolc c. legújabb előadásunk a nagy háború utolsó évében játszódik, és lényegében a Magyar Királyság utolsó három napját mutatja be, ami 1918 októberének utolsó három napja.

A cselekmény az olasz fronton indul, majd hirtelen a németvölgyi temetőben találjuk magunkat, ahol egy kis őszirózsás forradalmár csapat Tisza István meggyilkolását készíti elő. És így halad előre a cselekmény, katonai rendeletek és jelentések, női furfangok és csábítások, kémkedések szövevényes hálójában. A cselekmény íve a Tisza István meggyilkolására való szervezkedéstől Tisza valós megöléséig tart. A helyszínek is gyorsan változnak: a honvédelmi minisztérium a gerince az előadás terének, ahol sok fontos döntés születik, valamint Károlyiék hatalomátvétele is itt történik az előadásban, de bepillanthatunk Wekerle Sándor hálószobájába is, vagy éppen az Astoria szálló erkélyére, ahol a forradalmárok készítik elő a november 4-i felfordulást.

Az előadás egy több mint egy évtizedes kutatómunka eredménye. A Magyar Királyság feldarabolása, az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnte egy egész estés színházi előadást érdemel, hiszen akkora horderejű történelmi esemény. Az őszirózsás forradalmárok szellemi hátterének feldolgozása lényegében napjainkban kezdődött el. A Hadtörténeti Levéltárban Lukachich tábornok emlékiratait találtuk meg, aki részletesen ír pl. az ún. lánchídi csatáról, ami lényegében a katonai sorfalra leadott lövésekkel kezdődött, vagyis provokációval, és ennek a provokációnak a célja nem volt más, mint a forradalom mártírjainak megteremtése. Így máris új megvilágításba kerül az őszirózsás forradalom megítélése.

Az Udvari Kamaraszínház jelen pillanatban az egyetlen olyan társulat a Kárpát-medencében, amelyik megemlékezik a száz éve történt, a magyar nemzetre pusztító hatással bíró, eseményekről. A Tizennyolc c. előadással az a célunk, hogy elinduljon egy párbeszéd, elsősorban a konkrét történelmi események kapcsán, de ugyanakkor az is legyen világos: a történelem más szempontú megközelítése nem halálos bűn.

Szabadkán születtem, Délvidéken. Tőlünk tizenegy kilométerre északra húzódott a magyar határ. A városban mindenki folyékonyan beszélt magyarul. Ha az ember nagyritkán olyan délről betelepített jöttmenttel futott össze, aki nem értett magyarul, az eseményszámba ment, hírértékkel rendelkezett. A családom megkérdőjelezhetetlen magyarságtudattal rendelkezett. A gyermekszobában a mesék szinte mindig a Magyar Királyságról, és az érte küzdő hősökről szóltak. Sokáig fel sem fogtam, hogy nem Magyarországon élek. Ez a tény az iskolában vált egyértelművé. A magyar történelmet tanultuk, egészen az I. Világháborúig. Ott megállt a világ, megállt a tananyag, eltűnt minden magyarázat, csend ült el minden tanáron, minden osztályon, minden gyermek mindenre kíváncsi izgága lelkén. Bár többségben voltunk szülővárosunkban, mégis kisebbség lettünk. Mi történt velünk azon az őszön? Senki erre semmilyen választ nem tudott adni. Később kaptunk ugyan válaszokat, de azok messze voltak attól, hogy megnyugtatóan kielégítsék természetes érdeklődésünket. A dátumot, az eseményt és az abban résztvevő személyeket sűrű homály fedte. Súlyosbította a helyzetet, hogy ezt a sűrű homályt, vagy inkább sötét éjszakát, a félrebeszélés és a tudatlanság köde övezte. Ennek ellenére mindig is éreztem, hogy a ködön túl rejtőzik a jelenünket eredményező múltunk egyik legfontosabb eseménye. Minél inkább tudatára ébredtem, hogy a szülőföldem nem tartozik a hazámhoz, annál inkább egyértelművé lett számomra, hogy koronázó nemzetből szolganéppé süllyedtünk.

Később, amikor sűrűn lapozván a drámairodalmat, Rómeó és Júliától a királydrámákon keresztül III. Richárdig értem, egyre jobban nyomasztott az a tény, hogy a lendületes, fordulatokban gazdag történelmünk miért nincs színpadra írva? Hogyan juthatott el egy olyan közösség, mint a magyar, amely oly sok évszázadon keresztül szinte folyamatosan fegyverrel védte hazáját, egy sorsdöntő háború végén az önkéntes önlefegyverzésig, a pacifizmusig, majd a nemzeti önpusztításig? Hogyan uralkodhatott el az a vakság, amely megakadályozta a tisztánlátást, amely egyértelművé teszi minden háború alatt, hogy nem csak a háború a politika folytatása más eszközökkel, de a háború utáni béke is a háború folytatása más eszközökkel.

Andrási Attila

Szereplők:
Stelly Zsófia
Szorcsik Kriszta
Boros Ádám
Dóczy Péter
Incze Máté
Kákonyi Tibor
Kálló Béla
Krizsik Alfonz
Lénárt László
Pelsőczy László

Stábtagok
Díszlet és jelmez Húros Annamária
Dramaturg Szigeti Réka
Rendező Andrási Attila

Az előadás a Vigadó Művelődési Ház nagytermében lesz 19 óra 30 perctől, belépőket a Vigadó jegyzpénztárában lehet váltani, diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lejes áron, felnőtteknek 20 lejes áron.

https://www.facebook.com/events/217696552354938/