A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, 2022. február 18-án (péntek), 18 órától, az Old Bumeráng - Vidéki muzsika (Country Music) című koncertjén vehetnek részt az érdeklődők Vigadó Művelődési Ház dísztermében.
Az Old Bumeráng együttes a hetvenes–nyolcvanas évek saját szerzeményeit szokta jórészt játszani. Ezúttal azonban egyet gondoltak az öreg fiúk, és úgy döntöttek, hogy összehoznak egy teljesen country műsort, saját szerzeményekből.
Kiderült, hogy ez a nagyapák zenekara nem tud csak saját dalokból egy teljes estét összemuzsikálni, így hát a maradék időt Fonográf-, valamint Bojtorján-dalokkal fogják kitölteni. De sebaj, hiszen így is jó lesz, gondolták ők, és – mivel csupa magyar nyelvű dalról volt szó – koncertjüket Vidéki muzsika címmel ékesítették, ami az angol Country Music tükörfordításából ered.
– A zenekar bizony az egész pandémia alatt suttyomban találkozott, és „lábujjhegyen” még gyakorolt is – gazdagon locsolt vacsorák közepette – egy szigorúan titokban tartott tömbházlakás legbelső szobájában, tudtuk meg a zenekar frontemberétől, Demeter Elemértől, aki hozzátette, hogy találkozásaik célja az volt: ha netán egyszer még nyilvánosan is muzsikálni lehet, legyenek készenlétben. Az alkalom megadatott, és a Jarosiewitz Tibi vezette old timerek színpadra lépnek. Üde, humoros hangulatra lehet számítani.
A zenekar tagjai:
Jarosiewitz Tibor – ének, gitár
Horváth Bocó – szólógitár
Horváth Tibor – dob
Demeter Eli – ének, vokál, basszusgitár
‼️
Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy belépéskor fel kell mutatni az EU-s digitális COVID igazolványt, illetve az előadás teljes időtartama alatt kötelező helyesen viselni a szájat/orrot eltakaró maszkot!
A Vigadó Művelődési Ház a új rendelkezések betartásával továbbra is szeretettel várja kedves nézőit!
‼️
Jegyár: 10 lej
Várjuk szeretettel!





















Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !