A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház május 9-én, szombaton 19 órától mutatja be Nyikolaj Vasziljevics Gogol Az őrült naplója című monodrámáját a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában.

Jegyek 15 lejes áron válthatók a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában munkanapokon 8 és 16 óra között, valamint az előadás előtt egy órával.
Helyfoglalás a 0267 360 179 vagy a 0729 058 197-es telefonszámok valamelyikén lehetséges.

Az őrült naplója (1835) egy kishivatalnok tudathasadásos állapotának mesteri ábrázolása. Hőse, Popriscsin, a „normális” világból kilépve a betegségbe, a téveszmék fantázia- szülte birodalmába menekül, ahol összekeveredik képzelt és való. Innen próbálja megérteni – az író pedig ebből a groteszk szemszögből láttatni – életének történéseit, ebben az irracionális világban próbál felemelkedni kisszerű létezéséből akár a spanyol királyi trónig.
Az őrületnek és a valóságnak a „tényei” egymásról lehánthatatlanul jelennek meg az elbeszélésében. A társadalmi megalázottságának, kiúttalanságának következménye az a fajta „lázadás”, mely az őrületbe kergeti, s amelyben egyúttal vágyálmai is megfogalmazódnak. A társadalmi korlátokat az őrület groteszk formában feszegeti, s Gogol, az őrült logikája révén, az egyedi eset általános okozati összefüggéseibe hatol be. Gogol kérdése izzóan mai: mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk?

Popriscsin: Barabás Árpád
Rendező: Porogi Dorka e.h.
Játéktér, jelmez: Porogi Dorka e.h, Barabás Árpád
Hang: Lőrincz József
Fény: Toásó István