A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, 2023. január 10-én (kedd), 19 órától, az Udvartér Teátrum - Love Me című előadását tekinthetik meg az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában.

„Az ember magányos: bűnében éppúgy, mint erényében, érettségében. Hiába van ezer szállal beágyazva az univerzumba…”
Az ember alapvetően társas lény, mégis a legtöbbször magányos. Éhes a szeretetre, és sokszor éhezik. Hiába tagadnánk, az egyre inkább online térbe költözött mindennapi kommunikáció és a közösségi média csillogó világa mindannyiunk életét befolyásolja kisebb vagy nagyobb mértékben. Ha pedig a párkeresés kapcsán is online „randihelyeken” próbálgatjuk szárnyainkat és karmainkat, az online platformok biztosította kényelem hamar a visszájára fordul. Hiába érzi bárki, hogy bátrabb, azzá válik, akivé akar, hiába tűnik magabiztosabbnak, vagánynak és „viszik, mint a cukrot” egymás szemébe nézni már egy másik feladat.
Talán már mi magunk is elhisszük, hogy az online csinosítgatott énünk a valóság, viszont a mindennapjainkkal nem tudunk mit kezdeni. Mikor az online-épített imázs köddé válik, kiderül, hogy a szépen felépített maszk mögött nincs semmi.
Minden erőnkkel megpróbáljuk eltitkolni, hogy az egész csupán (ön)általás, mégis minden egyre üresebbé válik. Végeredményben mindenki magányos. S talán leginkább az, aki egy képernyő mögött ülve két hesteg, két filter s két emoji közt azt hiszi, hogy övé a világ. Mindennél jobban vágyunk az igazi, offline kapcsolódásra, de mégis, a magánynak eddig sosem ismert mélységeit tapasztaljuk nap mint nap. Ördögi kör, amit talán egy kis humorral tudatosíthatunk és bár nem tudunk teljesen kiszakadni ebből a világból, lehet mégis sikerül arra koncentrálni, ami igazán fontos.
#MeTime, #JólÉrzemMagam, #PositiveVibes, #CarpeDiem… hátha sikerül ezt a való világban megélni a hashtag-univerzum helyett, vagy legalábbis rálátni arra, hogy mennyire visszás is a cselekedeteink és vágyaink ellentmondása.
- - -
Györfi Kata: Love Me Tinder
Garaczi László: Veszteg
Falussy Lilla: Metadolce
szövegek alapján
Szereposztás:
LÁNY: Pascu Tamara
FIÚ: Barti Lehel András
Stáb:
ZENE: Ila Gábor
FILM: Esti Norbert
MOZGÁS: Ruszuly Ervin
RENDEZŐ: Tóth Árpád


Várjuk szeretettel!

Jegyár: 20 lej