Október 12.-én vasárnap 19 órától, a Vigadó Művelődési Ház bemutatja a Bekecs Néptáncegyüttes, Hagyatékok című legújabb autentikus folklór előadását, amelyből a nagyérdemű részleteket láthatott a Fölszállott a Páván, ahol az együttes a döntőig jutott és a Legjobb külföldi előadó különdíjjal tért haza.

A Bekecs Néptáncegyüttes a gazdag néptánc hagyományú Nyárádszereda együttese, helyieket és környékbeli fiatalokat egyesít. Kezdetben a Bocskai Dalkar és a Nyárádszereda Önkormányzata segítségével működő néptáncegyüttes 1997 óta viseli ezt a nevet, 2007-től újra szerveződött, irányítója, táncoktatója, koreográfusa Benő Barna Zsolt.

Az együttes nagy hangsúlyt fektet a helyi táncok és népszokások bemutatására, ugyanakkor más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel viszi színpadra. 2007 óta az együttesnek 4 saját nagyműsora született, emellett a tánckar bedolgozott színházi társulatok előadásaiban, ahol a hagyományos néptánc és a modern vagy kortárs táncstílusok is jelen voltak.

Énekel: Diós Brigitta és Ritziu Ilka Krisztina.
Muzsikál Bartis Zoltán és zenekara.

Az előadásra a belépés díjtalan, szeretettel várunk mindenkit!