
2012. április 16., hétfőn 19 órától Bernard Slade: Jövőre veled ugyanitt 1. - a budapesti Bánfalvy Stúdió előadása.
A darabban a Bánfaly Ági által alakított Doris egy boldog házasságban élő kaliforniai asszony, a Harmath Imre által játszott George pedig nős könyvelő New Jersey-ből. A férfi és a nő véletlenül összefut egy kaliforniai tengerparti fogadóban, s másnap arra ébrednek, hogy egymás karjaiban töltötték az éjszakát. Különös szerelmi kapcsolat szövődik kettejük között, melynek lényege, hogy évente egyszer ugyanabban az időpontban, ugyanott egy kellemes hétvégét töltenek együtt.
A darabról még annyit, hogy évekig futott a Brodwayn, Hollywoodban film is készült belőle. Magyarországon először Sztankay István és Schütz Ila játszották 1978-ban. A színdarab musical változata jelenleg a Budapesti Operettszínház, a prózai mű második része a Madách Színház repertoárján is szerepel. Túl a századik fellépésen ezt az előadást pedig látta már a közönség a Budaörsi Játékszínben is, s azóta sikerrel, telt ház előtt játszik a két színművész.
Az előadásra egy jegy ára 20 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 12 lej.
BEST TOOLS SRLFrissítette helyét a térképen.
X Balloon TransylvaniaÚj képet töltött fel.
Expressz PC SzervizÚj borítóképet töltött fel.
Vision Dent Technology Frissítette helyét a térképen.
chiuveteonline.ro Konyhai csapok és mosogatókFrissítette leírását.
TurbomasterFrissítette leírását.
Endocordis SRLÚj Centrum regisztráció.
Bauart - festék, vegyiáru kis- és nagykereskedésÚj borítóképet töltött fel.
MTR AUTO SERVICE SRLÚj elérhetőséget adott meg.
Szekeres I. Istvan PFAMegváltozott a nyitvatartás.
Új termék: A padlótisztító az új felmosó - BEST TOOLS SRL
Waldorf-előkészítő osztály indul 2024-ben - Kézdi Waldorf Egyesület
Confecționer, confecționeră / Varrókat, varrónőket alkalmazunk - Airquee
Meleglevegős hegesztő / Sudura cu aer cald - Airquee
Értékesitési munkatárs - Airquee
Marketing Menedzser - Airquee
2D/3D Designer - Airquee
Adminisztrációs munkatárs - Airquee
Lake Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Fairy-Valley Tour - Bike Tours Haromszek-Tour Agency
Nincs még hozzászólás. Légy te az elsõ !