A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, 2022. május 11-én (szerda), 18 órától, Dr. Biró Gábor kézdivásárhelyi ideggyógyász főorvos, Töredékesen is egész című könyvének bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget dr. Borcsa János, az Ambrózia Kiadó vezetője.
Közreműködik dr. Biró Enikő és Kató Balázs.

Azt mondják az idegtudományok korifeusai, ha régen történt eseményekre emlékezünk, akkor tulajdonképpen nem is a megtörténtekre emlékezünk, hanem a megtörténtek emlékére: emlékek emlékére emlékezünk. Ez valóban így lehet. Valamelyest ronthat ugyanez a régvolt történetek visszaidézésének pontosságán, de hitem szerint a valódiságán és igaz voltán nem. Azt gondolom, a megtörtént események lényege marad meg a memóriában. A történések, amelyek kihullnak az emlékezetből, azok lennének (talán) a kevésbé fontos részletek, legalábbis a visszaemlékező szempontjából. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom valahogy előkotorni valahonnan, a mélyből a lassan elmosódó emlékeket. Ezeket kellene felmutatnom. Két unokám, majd ha érettebbek lesznek, talán örömmel olvassák el a felidézetteket, mint ahogy én is szívesen olvasgatnék nagyszüleim gyermekkoráról, fiatalságukról, amelyekről – most derült ki számomra – nagyon keveset, szinte semmit nem tudok, s most már nem is fogok megtudni...
/Dr. Biró Gábor kézdivásárhelyi ideggyógyász főorvos/

A könyv a helyszínen megvásárolható. A szerző dedikál.