
A kézdivásárhelyi Városi Színház márciusban ismét színpadra lép Caragiale híres, Egy zűrzavaros éjszaka című vígjátékával. A darabot, Albu István rendezésében, március 10-én 18 órától a Boér Géza, március 12-én szintén 18 órától pedig a Toldi bérlettel rendelkezők tekinthetik meg a Vigadó Művelődési Ház nagytermében. Az előadásra jegyet is lehet váltani felnőtteknek 15 lejes áron, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejes áron.
Helyfoglalás a 0267 - 360 179-es vagy a 0729 - 058 197-es telefonszámokon. A 2014-es tavaszi / nyári évadra bérletek vásárolhatók a Vigadó szervezőirodájában munkanapokon 8 és 16 óra között.
Ion Luca Caragiale vígjátékával magyarul eddig Viharos éjszaka, Zűrzavaros éjszaka vagy Zűrzavaros éccaka címen találkozhattunk, a darab O noapte furtunoasă címen született 1879-ben.
Az iskolában Caragiale-t az emberi butaság, a politikai képtelenség, a túlbuzgó nemzeti öntudat drámai megteremtőjeként tanították mindannyiunknak. Az igazi Caragiale viszont ennél sokkal több: az érzelmi hiányosságaink, kapcsolatbeli nyomorunk és hazugságaink kimondója. Mindezek egyszerre hatalmas káoszt teremtenek a színpadon és a szereplők lelkében egyaránt…ez az igazi zűrzavar. Ennél fogva az előadás hangvétele is bátran ingadozik a vigjáték és a tragédia közt, a szereplők egyszerre sírnak és nevetnek, az érzelmek nem ismernek sem nyelvi, sem társadalmi határokat, mindenki a legvégsőkig feszíti a húrjait.
Ion Luca Caragiale - Egy zűrzavaros éjszaka - vígjáték
Készült Székely Csaba fordításának a felhasználásával
Szereposztás:
SZŐRÖSSZÍVŰ DUMITRACHE POIAȚĂ MESTER - fakereskedő, a polgárőrség kapitánya : DIÓSZEGI ATTILA
NAE IPINGESCU - rendőr, a kapitány elvbarátja : ORBÁN LEVENTE
CHIRIAC - segéd, Dumitrache bizalmasa, polgárőrmester: FEKETE ZSOLT
SPIRIDON - gyakornok Dumitrache házában: GULÁCSI ZSUZSANNA
RICĂ VENTURIANO - járásbírósági irattáros, joghallgató és publicista : DÁVID PÉTER
VETA - Dumitrache hitvestársa : MEZEI GABRIELLA
ZIȚA - előbbi húga : A. KISS ANDREA
Videó: DOBONDI LEHEL
Dramaturg: FÜLÖP NOÉMI
Díszlet-, jelmeztervező: ALBU ISTVÁN
Rendező: ALBU ISTVÁN
A kézdi.infó 3 db 1 személyes ingyen belépőt sorsol ki a hozzászólók között 2014 március 9.-én, vasárnap este 23 órakor. Kérjük megjegyezni melyik előadáson szeretnének részt venni.Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!
Bejegyezve: 2014-03-09 15:23:18
Bejegyezve: 2014-03-09 21:05:11
Bejegyezve: 2014-03-09 21:07:49
Bejegyezve: 2014-03-09 22:34:56
Bejegyezve: 2014-03-09 23:18:45
Jó szórakozást mindenkinek!