Hagyományosan minden év októberében megszervezzük az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót: gyertyákkal világítunk meg egy-egy közteret, ahol minden egyes égő gyertya a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezi. Ez az alkalom lehetőséget teremt mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli adományával láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére, fontos számára a közösségünk és érdekli a szegény emberek sorsa.

Szervezetünk a tavaly 16 helyszínen több mint 5000 személy részvételével szervezte meg az akciót, és az elhelyezett perselyekben pedig 42294 lej gyűlt össze. Az adományokból több mint 600 nehéz sorban élő család és egyedül élő idős személy részére készítettünk élelmiszercsomagokat, így tettük szebbé a karácsonyi ünnepüket.
Az ő nevükben köszönjük!

A Gyulafehérvári Caritas célkitűzéseiből adódóan hangsúlyt fektet arra, hogy a mindennapi, a szegénységet, szociális-egészségügyi problémákat enyhítő programjai mellett hasonló rendezvényekkel is felhívja az emberek figyelmét a nehezebb körülmények között élő embertársainkra.
Kovászna megyében 3 település csatlakozik az akcióhoz Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Bereck. A tavaly két helyszínen 3107 lej gyűlt össze, amelyből több mint 45 családnak és idős személynek készítettünk élelmiszercsomagokat.

Kérjük, hogy október 13-án, pénteken este 6 és 8 óra között csatlakozzon hozzánk a három helyszínek egyikén:
- Sepsiszentgyörgyön a Szabadság téren
- Kézdivásárhelyen a központban a Gábor Áron téren - Bereckben a Szent Miklós római katolikus templomban.

Mutassuk meg, hogy nem vagyunk közömbösek a nehezebb sorsú embertársaink iránt!

www.egymilliocsillag.ro