[A helyek beteltek]

Ezüst Akadémia Oktatási Program ismét Kézdivásárhelyen

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, a Zöld Nap Egyesület, valamint a Pro Sanitate Alapítvány közösen a 2017/2018-as tanévben ismét útjára indítja a nagyszabású Ezüst Akadémia Oktatási Programját az 50 év fölöttiek számára.

A második alkalommal meghirdetett Ezüst Akadémia Oktatási Programra maximum 250 főt tudunk fogadni.
Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 22., péntek, 16 óra.

A szervezőknek jogukban áll hamarabb lezárni a jelentkezést, amennyiben a helyek betelnek, ezért megértésüket köszönjük!

http://kezd.in/PQZbP

Programra való jelentkezés szabályai:
A programra KIZÁRÓLAG Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatalának, valamint a Vigadó Művelődési Ház portaszolgálatánál található nyomtatott űrlapon keresztül lehet jelentkezni, valamint az online jelentkezési lap kitöltésével, amelyet megtalálnak a www.csik.sapientia.ro oldalon
A programra KIZÁRÓLAG az 50 év fölöttieket tudjuk fogadni.
Az előadások a Vigadó Művelődési Ház nagytermében lesznek megtartva.
A programra való felvétel a jelentkezés sorrendjében történik.
Amennyiben valaki nem vesz részt az első vagy második alkalommal tartott előadáson/alkalmon átadjuk a helyét annak, aki pótlistán maradt.

Részvételi szándékukat az érdeklődők a jelentkezési lap kitöltésével jelezhetik legkésőbb 2017. szeptember 22-ig. A szervezőknek jogukban áll hamarabb lezárni a jelentkezést, amennyiben a helyek betelnek, ezért megértésüket köszönjük!

A program célja:
A program során számos olyan előadás lesz, amely az érdeklődést felkelti, ugyanakkor hasznos tanácsokkal látják el a résztvevőket. Előadóink között szerepelnek úgy hazai nevek, mint külföldiek is, annak érdekében, hogy minél színvonalasabb programot tudjunk kínálni az érdeklődőknek.

Az előadásokat hatvan percesre tervezzük, melynek végén van lehetőség a kérdések feltevésére és megvitatására.

Kinek szól a program?
Az Ezüst Akadémia program minden olyan 50 év fölötti személynek szól, aki szívesen részt venne a szervezett ingyenes előadásainkon, ugyanakkor Kézdivásárhelyen és környékén lakik.

Program tervezett időtartama, a 2017/2018-as tanévben október 4-től kezdődően többnyire minden második hét csütörtökjére tervezünk előadásokat, a következő program szerint:

2017. október 4., szerda - Hivatalos tanévnyitó, regisztrációs csomagok átvétele

2017. október 18., szerda - Dr. Bodó Julianna, egyetemi professzor (Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar)

2017. november 9., csütörtök - Azok a csodálatos fekete lyukak - Dr. Makó Zoltán, egyetemi professzor (Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar)

2017. november 23., csütörtök - Kóstolj bele a beatbe és a jazzbe! - Mits Péter, adjunktus (Kodolányi János Főiskola, Magyarország)

2017. december 7., csütörtök - Az egészség és a betegség határán időskorban - Dr. Tarczali Mária, orvos

2017. december 21., csütörtök - Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója

2018. január 11., csütörtök - A kálcium karbonát szerepe a modern civilizációban - Dr. Szép Sándor, egyetemi professzor (Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar)

2018. január 25., csütörtök - Dr. Prohászka-Rád Boróka, egyetemi adjunktus (Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar)

2018. február 8., csütörtök - Örmény hit és kultúra a Kárpát-medencében - Puskás Attila, Erdélyi Magyarörmények Szövetség elnöke

2018. február 22., csütörtök - Dr. Gábriel Róbert, egyetemi professzor (Pécsi Tudományegyetem, Magyarország)

2018. március 8., csütörtök - Banki hitelszerződések és gazdasági válság jelenségek - Dr. Veress Emőd, egyetemi professzor (Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar)

2018. március 22., csütörtök - Jelképek a húsvéti tojásokon - Kisné Portik Irén, néprajzkutató

2018. április 5., csütörtök - Rózsa, a virágok királynője - Dr. Kentelky Endre, egyetemi adjunktus (Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar)

2018. április 19., csütörtök - Az evés lélektana - Dr. Forgács Attila, egyetemi docens (Budapesti Corvinus Egyetem, Magyarország)

2018. május 10., csütörtök - Felejtésre ítélt kollektív trauma: erdélyi magyarok és németek szovjet fogságba hurcolása 1944 őszén - Dr. Murádin János-Kristóf, egyetemi adjunktus (Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar)

2018. május 24., csütörtök - Hivatalos tanévzáró ünnepség - Az előadások 70%-át látogató Ezüst Akadémia hallgató az év végén díszoklevelet kap.

Program díja:
Az Ezüst Akadémia program keretén belül szervezett előadássorozat térítésmentes, a jelentkezők ingyenesen és önkéntesen vehetnek részt rajta.

Program időpontja és helyszíne:
Minden második hét csütörtökén a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban 16:30 órától

További információkat kérni:
E-mailben: csikiadel@sapientia.ro
Telefonon: 0266-314657 vagy 0722-543022

http://csik.sapientia.ro/hu/ezust-akademia-oktatasi-program-kezdivasarhelyen