A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, 2023 május 23-án (kedd) 19 órától, Fekete Zsolt: Perkucigo című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

- - -
A ZENEI PROJEKT TAGJAI:
IONI RENÁTA • FUVOLA-ÉNEK
GÁSPÁR ÁLMOS • GITÁR
VITÁLYOS LEHEL • NAGYBŐGŐ
GERGELY ZOLTÁN • ÉNEK
FEKETE ZSOLT • PERKUCIÓ

- - -
„...mint a betegség, veled megy, mint az emlék”
Az intézményesült rasszizmus húsbavágó valóságát dolgozza fel a Perkucigo. Min mennek keresztül a cigányok nap mint nap az egészségügyben, szülőszobától betegágyig? Fekete Zsolt a saját élményeiből írt darabot adja elő nyers elevenséggel és a témát közrefogó színházi leleménnyel: az eredmény vitaindító koncertszínház, katartikus stand-up. A Perkucigo célrendszerébe tartozik az esélyadás, a kiemelkedés vagy a kitörés egy közösségből, az egymásra való odafigyelés, a társadalmi egyenlőtlenségekre és igazságtalanságokra való reflektálás, a fiatal generáció ösztönzése, a példamutatás fontosságának hangsúlyozása és a társadalomban való érvényesülés elősegítése a roma tehetségek körében. Az előadás folyamatosan változik és reflektál a kor aktuális társadalmi problémáira, az identitás fontosságára. A koncertszínház jellegének megerősítésében létrejött a Perkuband zenei projekt, amely most Gergely Zoltán, családi központban nevelkedett fiatal roma tehetségének kiaknázását és felkarolását támogatja.

Várjuk szeretettel!
Jegyár: 20 lej