A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, szeptember 22-én (kedd), délután 18 órától Fórika Balázs és barátai zenei időutazásra hívnak bennünket. Az előadásnak a W. Wegener Park ad otthont. A rendezvény partnerei a Kézdivásárhelyi Önkormányzat és Wegener Pro Sanitate Alapítvány.

Zenei időutazásunk során -amely az augusztusra tervezett műsor lerövidített változata, kisebb létszámú csapattal-, végig kísérjük zenénk fejlődését a honfoglalás korától kezdve napjainkig. Pár pillanatra megállunk a főbb korszakoknál, megszólaltatva egy-egy dalt, egyszerűbb hangszeres művet, az adott kor jeles eseményei közé ágyazva.

Az utaskisérő társaim nem művészek, nem zenészek, csupán zeneszerető, csodálatos szív-lélek emberkék elemistától középiskolásig, akiknek életében -a szorgalmas tanulás mellett!- nagyon fontos helyet tölt be a zene, az ének.

Közreműködnek tehát:
Ábrahám Anna - blockflöte, Héjja Beáta - blockflöte, Hodor Balázs - ének, Kovács Fanni - zongora, Nánia Hanna és Nánia Hilda - ének, zongora, gitár.

Belépés díjtalan!