Gyülekezeti nap- a Kálvin hét zárórendezvénye Zágonban - Soli Deo Gloria- Egyedül Istené a dicsőség!

Szombaton, július 2-án zárult a Kézdi –Orbai Református Egyházmegye egy hetes rendezv énye, a minden korosztályt megmozgató és összefogó Kálvin hét.

A záró rendezvénynek a Zágoni Református Egyházközség adott otthont, a helyi önkormányzattal karöltve teremtették meg a feltételeket ahhoz, hogy minden jól sikerüljön. Huszonhét gyülekezet képviselői már fél kilencig felvonták a sátrakat a gyönyörű Mikes kastély udvarán, hogy részt vehessenek a 10 órai megnyitón a focipályán felállított színpad előtt. Dezső László egerpataki lelkipásztor köszöntötte a jelenlevőket, majd zászlófelvonás következett. Nt. Balogh Zoltán esperes úr üdvözlő szavai után Nt. Besztercei András, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperesének igehirdetése következett az I. Péter 4,7-11 alapján, melyben kihangsúlyozta azt, hogy az idei rendezvény a 2017-es Reformáció Évének áldott előkészülete, emlékeztetve a híveket a reformáció alappilléreire: Egyedül az Írás, egyedül Krisztus, egyedül a kegyelem és egyedül a hit, amik Istenhez vezethetik a hívő embert. Dezső Tibor helybéli lelkész Úrvacsorai ágendája után a jelenlevők öt asztalnál vehettek Úrvacsorát.

Ezt követően Nt. Balogh Zoltán köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a hetedik alkalommal megszervezett rendezvényt, ami „három pilléren áll: Isten kegyelme, a befogadó gyülekezet és közösség, valamint a támogatók, a helyi és megyei önkormányzat”. Kis József polgármester és Tamás Sándor beszédükben kihangsúlyozták, hogy az ilyen rendezvények támogatása kötelesség, mert nem csupán egyházi , hanem nemzetpolitikai jelentősége is van.

Déltől különböző helyszíneken párhozamosan zajlottak az események, a református templomban kórustalálkozó, melyen 11 kórus vett részt, a focipályán néptánc, minifoci bajnokság, a színpadon egyházi ifjúsági énekek hangzottak el. A Bóbita Egyesület gyerekfoglalkozást tartott, közben a sátraknál főtt a finom ebéd. Az ikafalvi sátorban szenvedélybetegségekből való kiútról beszélgettek az érdeklődők. Aki még nem látta, körüljárhatott a Mikes kastélyban, megtekinthette az ősi templomot, vagy részt vehetett a minden korosztálynak hozzáférhető tevékenységek valamelyikén.

A tornyosuló fellegek elkerülték Zágont, így zavartalanul folyt a program. Az ünnepség zászlólevonással ért véget. Örömmel , feltöltődve tértek haza a fárasztó, de tartalmas nap után azok, akik mindezért Istennek adnak hálát: Soli Deo Gloria!
Biró Erika