A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepelik meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház idén háromnapos rendezvénysorozatot szervezett ez alkalomból, amikor az ötből két előadás délelőtt tekinthető meg, tekintettel az iskolásokra.

Január 21-én, csütörtökön 11 és 19 órától a kézdiszentéleki Perkő Néptáncegyüttes mutatja be A csóka lányokcímű zenés-táncos produkcióját a Nagyteremben. Mindkét előadásra a jegyár 5 lej.

Január 22-én, pénteken 11 órakor a sepsiszentgyörgyi Mózsikácska csapat tart interaktív gyerekműsort a Nagyteremben. A csapatot jókedvű mókázás jellemzi leginkább az összetételében, amelynek tagjai hangszeren kísért gyermekdalok eljátszásával szórakoztatnak, tavaly jelent meg lemezük, Iszkiri címmel. A jegyár szintén 5 lej.

Január 22-én, pénteken 19 órától a délelőtt fellépő Mózsikácska csapat tagjaival azonos Evilági együttes Hajnali énekek című zenés-verses előadáson dalolja meg Muszka Sándor tizenhárom szerzeményét. A koncertre a belépés díjtalan.

Január 23-án, szombaton 19 órától felolvasó esten vehetünk részt, melynek címe Írók sétatéren. A résztvevők mind válogatott író-, költő legények: Szentmártoni János költő, író Budapestről érkezik, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, műfordító, Kolozsvárról érkezik Király Zoltán költő, műfordító, Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő, Fekete Vince József Attila-díjas költő, ő az est házigazdája, valamint a kézdivásárhelyi Dimény H. Árpád költő, szerkesztő, aki első, Apatológia című kötetével szerzett magának elismerést. Az eseményre a belépés díjtalan.

Jegyek elővételben kaphatók a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában, hétfőtöl csütörtökig 8 és 19 óra között, valamint pénteken 8 és 15 óra között. Helyfoglalási lehetőség a 0267/361 081-es telefonszámon vagy az office@vigado.ro e-mail címen.

Fotó: https://en.wikipedia.org/wiki/Ferenc_K%C3%B6lcsey