Hőlégballon című zenés, alternatív kordokumentum előadás a Vigadóban.

A Vigadó Művelődési Ház szervezésében, 2022. november 8-án (kedd), 19 órától, a Hőlégballon című (zenés, alternatív kordokumentum) előadást tekinthetik meg az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában.

Egy (á)lomtalanított világban nincsenek színek. Körülbástyázzuk magunkat olyan dolgokkal, amelyek nem szólítanak meg bennünk semmit. Divatszerűen kezdjük kiszórni magunkból, ami munka- és időigényes, csak kívül raktározunk. Rettegünk a bennünk rejlő mélységektől, beérjük a felszínnel. Félünk szembenézni a múltunkkal, szőnyeg alá söpörjük megannyi traumánkat és a virtuális boldogság álarcát erőltetjük magunkra. Úgy érezzük, csak akkor emelkedik velünk az egyetlen kiutat jelentő hőlégballon, ha minden lelki súlyt kidobálunk belőle. De nem örülünk már az emelkedésnek sem. Nem tekintünk le a tájra, csak a száguldás szédületes adrenalinja lüktet bennünk. Egyetlen határral fogunk már csak szembesülni ebben az esztelen emelkedésben, a saját fizikai határunkkal. Ez a határ a megsemmisülés. Napjaink legfőbb paradoxona…

A HŐLÉGBALLON valójában egy kortárs zenei kordokumentum, amely során 12 önálló, alternatív zeneszám révén szeretnénk görbe tükröt tartani a mának. Mindez önkritikáról, (ön)iróniáról, tudatosságról és az időtálló emberi értékek újrafelfedezéséről is szól, Közép- és Kelet-Európa sajátos díszletébe ágyazva. Külső és belső valóságok látszólag szétszórt, összefüggés nélküli kirakósa egy olyan időkapszulába rejtve, amelynek generációkra kiható nyoma folyamatosan átszövi mindennapjainkat. Múlt és jelen jövőtlen körkörösségén egyensúlyoz az örökös Én a bensőjét folyamatosan felhorzsoló külvilági lenyomatok kelléktárában, esetlenül, a korszak ezerarcú foglyaként. Keres. Eszmél. Felad. Újrakezd. Talán értünk, helyettünk, miattunk is teszi.
Segítsünk hát neki!

Szerzők:
- Klárik Attila – szöveg
- Márton Lóránt – zene.

Zenei felelős: Gáspár Álmos.

Előadók (unplugged-változat):
Márton Loránt - vokál
Gáspár Álmos - gitár
Márton Eszter - gitár
Vitályos Lehel - nagybőgő
Gábor Szabolcs - szaxofon

Várjuk szeretettel!
Jegyár: 20 lej