2018. december 3-án, hétfőn 13 és 19 órától, a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában, a Városi Színház újra bemutatja Karinthy kávéház című előadását.

2017-ben 130 éve született Karinthy Frigyes, ebből az alkalomból állította színpadra a Kézdivásárhelyi Városi Színház a Julius Meinl támogatásával, a Karinthy Frigyes irodalmi karikatúráiból készült válogatást.
Karinthy Frigyes az Így írtok ti egyik kiadásának bevezetőjében arról ír, hogy a Színházi Élet szerkesztősége egyszer őt bízta meg azzal, hogy költői versenyt rendezzen a fiatalabb kollégáinak, de elfelejtette elküldeni nekik a leveleket, ezért magának kellett megírnia helyettük a verseket. Hogy igaz-e vagy sem ez az anekdota, mindenki maga döntheti el, az kétségtelen, hogy Karinthy remek verseket írt társai nevében.

A stílusparódiák, vagy irodalmi karikatúrák – ahogy maga Karinthy nevezte írásait – az eredeti művek mellett hallhatóak az előadásban, Kiss László színművész nagyszerű érzékkel, szellemesen és rendkívüli művészi alázattal idézi meg a színpadon a magyar irodalom közismert alkotóit.

A Kézdivásárhelyi Városi Színház előadásának nem célja, hogy átfogó képet adjon az íróról, aki minden műfajban maradandót alkotott, csupán arra tesz kísérletet, hogy közelebb hozza őt hozzánk. Úgy szól Karinthyról, hogy valójában írótársait mutatja be az ő szemüvegének torzító lencséjén át.

Az alkotói stáb tagjai:
Előadja • Kiss László
RENDEZŐ • Kolcsár József

Ügyelő • Veress Emőke
Dramaturgiai munkatárs • Nagy B. Sándor
Fénytechnikus • Gyulai Richárd
Hangtechnikus • Molnár Ákos

Jegyár: 20/15 lej