2020. január 21-én 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában, a magyar kultúra napja alkalmából szabad előadáson vehetnek részt az érdeklődők Szelíden és Szilárdan (Hitvallás Szabó Magda műveiből, életről, családról, hitről, hivatásról) címmel.

A 20. századi magyar irodalom nagyasszonya 101 évvel ezelőtt született, és 11 évvel ezelőtt hunyt el. A „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda egész életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, tanulmányait, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését…

„ Bár vallom, hogy a színház társasjáték, mégis jó pár éve foglalkoztat a gondolat, hogy kellene egy olyan előadást készíteni, amelyben példa és iránymutató magyar női sorsot tudnék megjeleníteni. Tavalyelőtt nyáron világosította meg elmémet a Fennvaló: Szabó Magdához kell fordulnom. Külön öröm számomra, hogy ebben az értékeket egyre mellőző világban, egy „szabálytalan keresztény” asszony által szólalhatok meg. Így született meg Daragics Éva dramaturgiai közreműködésével a Szelíden és Szilárdan című előadás Szabó Magda műveiből, interjúiból, azzal a céllal, hogy a hihetetlenül gazdag, szeretettel és megpróbáltatásokkal telített íróóriás életéből és családjának múltjából (ahol szintén embert, hitet és türelmet próbáló női sorsok jelennek meg) minél többet megmutathassunk. Magdus (remélem, megbocsájtja nekem, hogy mint minden szerettemet, Őt is becézem) olyan gyermek, nő, feleség és ember volt minden gyengeségével, gyengédségével, erejével, konokságával, hitével és olyan író nyitottságával, rejtelmességével, gazdagságával, akit nem lehet nem szeretni, nem lehet nem játszani, nem lehet nem megmutatni minél több embernek, minél több olvasatban, minél több megvilágításban.”
~ Gajdó Delinke ~

Az előadásban megelevenedik Szabó Magda anyai nagyszüleinek a családja, az édesanyja Jablonczay Lenke, az édesapja, Szabó Elek, Cili, a fogadott testvér (…), Szobotka Tibor, az imádott férj, Debrecen, felvillan Kumacs és természetesen végig „jelen van” Szabó Magda, gyermekként, serdülő leányként, szerelmesként, barátként, özvegyként, hallhatatlanként…

Az írónő szerepében Gajdó Delinke.
Az előadás hossza 1 óra 30 perc szünet nélkül, jegyár 20/15 lej, a helyek száma korlátozott.

*Az előadást bérleteseink is megtekinthetik, az új bérletrendszerünk "választható előadás"-aként, 10 lejes kedvezményes jegyet kiváltva a bérlet felmutatásával.